Pénz- és tőkepiac

Növelte a profitot AXA és az AIG is

Az euró árfolyama befolyásolta a francia AXA biztosító első féléves eredményét, két irányban is. A piaci értéke alapján a második legnagyobb európai biztosítónak számító AXA kezelt pénzügyi eszközei 250 millió euróval leértékelődtek a közös valuta miatt, a díjbevételeinek viszont jót tett az euró gyengélkedése (a biztosító tevékenységének 40 százaléka esik az eurózónán kívülre). Az adózott eredmény így az egy évvel korábbihoz képest 2 százalékkal, 3,08 milliárd euróra nőtt (az árfolyamhatásokat kiszűrve 7 százalékkal visszaesett).

A legnagyobb észak-amerikai biztosító, az American International Group Inc (AIG) a vártnál jobb második negyedévi adatokat tett közzé: működési eredménye 5,4 százalékkal, 1,89 milliárd dollárra nőtt, ami 1,39 dolláros egy részvényre jutó eredményt jelent, szemben a Thomson Reuters 1,22 dolláros elemzői várakozásával. A jó számokban azonban az is szerepet játszot, hogy a pénzügyi válság idején 185 milliárd dolláros kormányzati beavatkozással megmentett AIG – vállalt kötelezettségeinek megfelelően – júniusban eladta még meglevő részesedését az AerCap Holdingsban (ez a világ legnagyobb repülőgéplízing-cége), illetve hogy sikeresnek bizonyult a kínai PICC biztosítóban eszközölt befektetése. A díjbevételek ugyanakkor az AIG minden divíziójában elmaradtak a várttól, kivéve a nyugdíj-biztosítási üzletágat. A biztosító így is kedvében jár részvényeseinek: a negyedéves osztalékot 24 centre emelték, emellett bejelentették, hogy 5,5 milliárd dollárra emelik a részvény-visszavásárlási program keretét.

AXA AIG biztosító
Kapcsolódó cikkek