BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A befektetők figyelme ma Kínára irányul

Enyhe mínuszban nyithatják a hetet a vezető európai értéktőzsdék. Elemzők szerint hétfőn a befektetők Kínát fogják figyelni.

A londoni Capital Spreads elemző cég a határidős indexek alapján arra számít, hogy a londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 4 ponttal, 0,06 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 12-13 ponttal, 0,13 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 4-6 ponttal, szintén 0,13 százalékkal csökkenhet nyitáskor.

Az IG Markets a Dow Jones hírügynökségnek az FTSE-100 indexre 12 pontos, a DAX-ra 12 pontos, a CAC-40-re pedig 4 pontos csökkenést jelzett.

Európából nem várhatóak fontos makroadatok, az elemzők és befektetők figyelme hétfőn Kínára irányul.

A kínai statisztikai hivatal közép-európai idő szerint hétfő hajnalban hozta nyilvánosságra a kínai gazdaság harmadik negyedéves teljesítményét mutató első becslését. Eszerint Kínai hazai összterméke (GDP) éves alapon 6,9 százalékkal, az előző negyedévhez képest pedig 1,8 százalékkal növekedett a július-szeptemberi időszakban. Az év első kilenc hónapját tekintve 6,9 százalékkal bővült a kínai gazdaság, ami alatta van a 7 százalékos kormányzati célnak.

Klaus Baader, a Société Général francia nagybank vezető elemzője összességében némileg csalódást keltőnek minősítette a friss kínai adatokat, utalva arra, hogy a kormány növekedést ösztönző intézkedéseinek dacára is lassult a beruházások bővülése.

A vártnál jobb GDP-adat - a Wall Street által megkérdezett elemzők medián várakozása 6,8 százalék volt - valószínűleg újraindítja a vitákat a kínai növekedési adatok pontosságáról.

A görög parlament pénteken jóváhagyta a megszorító intézkedéseket és reformokat - köztük a nyugdíjrendszer szabályainak szigorítását, az adóemeléseket és az adócsalók keményebb büntetését - tartalmazó törvénycsomagot, amelyet az új, harmadik nemzetközi pénzügyi mentőcsomag ír elő. A parlamenti jóváhagyás megnyitotta az utat az összesen 86 milliárdos hitelprogram következő, 2 milliárd eurós részletének lehívása előtt.

Előretörtek a bevándorlásellenes pártok Svájcban. A vasárnap tartott parlamenti választást történetének eddigi legjobb eredményével nyerte meg a Svájci Néppárt. A menedékjog jelentős szigorítását és az Európai Uniótól való távolodást követelő, jobboldali populista SVP a kétszáz tagú Nemzeti Tanácsban 65 mandátumot szerzett. A második helyezett Svájci Szociáldemokrata Párt, amelynek célja egy mérsékelt menekültügyi reform megvalósítása és az EU-val való szorosabb együttműködés, az eddiginél 3-mal kevesebb, 43 mandátumra tett szert. A jobboldal második legerősebb pártja, a szintén a bevándorlás korlátozásáért síkra szálló Szabadelvű Demokratikus Párt az eddiginél 5-tel több, 35 képviselői helyre számíthat a parlamentben.

Vállalati hírek terén a legnagyobb német bank, a Deutsche Bank bejelentette, hogy két különálló egységre bontja szét befektetési banki tevékenységét, és nyolc felsővezetőjéből hármat elmozdít a széleskörű stratégiai átalakítási programjának keretében.

A Danone francia élelmiszeripari csoport hétfőn közzétett gyorsjelentésében arról számolt be, hogy a vártnál nagyobb mértékben, 4,6 százalékkal növekedtek eladásai a harmadik negyedévben.

Az Air France francia légitársaság közölte, hogy a tervezett leépítés 2900 fős keretét kevesebb mint harmadára csökkentik, míg a Volkswagen német autógyártó csoport szombaton jelezte, fontolgatja, hogy csökkenti az időszakosan foglalkoztatottak számát az emissziós botrány költségeinek ellensúlyozását célzó megtakarítási terv részeként.

Ázsiában vegyes képet mutattak a főbb tőzsdeindexek a hétfői kereskedésben. A Morgan Stanley Capital International, a világ egyik legnagyobb befektetési szolgáltatója által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,37 ponttal, 0,09 százalékkal, 429,58 pontra csökkent. Az ausztrál S&P/ASX 200 0,03 százalékos nyereségben zárt, míg a hongkongi Hang Seng 0,51 százalékos, a sanghaji tőzsde irányadó mutatója, a Shanghai Composite pedig 0,54 százalékos veszteségben állt a kereskedés utolsó óráiban. Záráshoz közeledve a tokiói Nikkei 0,83 százalékos, a dél-koreai Kospi pedig 0,21 százalékos mínuszban állt.

Pénteken emelkedéssel zártak az európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 index 39,37 ponttal, 0,62 százalékkal, 6378,04 pontra, a DAX-index 39,63 ponttal, 0,39 százalékkal, 10 104,43 pontra, a CAC-40 index pedig 27,50 ponttal, 0,57 százalékkal, 4702,79 pontra növekedett. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 26,12 ponttal, 0,81 százalékkal, 3264,93 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 10,05 ponttal, 0,71 százalékkal, 1435,49 pontra ugrott.

MTI Eco-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.