BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megérkezett az optimizmus Európába

Másfél százalék körüli pluszban nyitották a napot a fontosabb nyugat-európai tőzsdék.

A fontosabb nyugat-európai tőzsdék másfél százalék körüli pluszban indítottak ma. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,77 pontos csökkenéssel, 22 908,22 ponton nyitott, a csütörtöki záró értékéhez képest lényegében nem változott.

A londoni FTSE-100 index 1,5 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 1,9 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 1,8 százalékkal erősödött a csütörtöki záróértékéhez viszonyítva.

Az európai tőzsdenyitáskor az euró 1,0835 dolláron állt a hajnali 1,0888 dollár után.

Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 91 cent (3,07 százalék) emelkedéssel 30,52 dolláron állt.

Kis emelkedésre és alacsony forgalomra számít a Budapesti Értéktőzsdén  a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője. Móró Tamás szerint a pénteki kereskedést alapvetően a nemzetközi hangulat határozza meg, amely jelenleg pozitív, ezért 1-1,5 százalékos emelkedés várható. Hozzátette: a vásárlási kedvre kedvezően hatott a rubel erősödése. A befektetők hangulatát főként az európai beszerzési menedzser index adatok alakulása befolyásolhatja.

Az Equilor Befektetési Zrt. kommentárjában kiemelte, hogy az ázsiai optimista hangulat átgyűrűzhet a hazai piacra is, a BUX így emelkedéssel nyithat. A Richterről reggel érkezett mérsékelten pozitív hír a kínai piaci terjeszkedéséről; a befektetők a kezdeti felfutás után profitot realizálhatnak a jó hír megérkezése után.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.