BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Itt is érződött a rossz nemzetközi hangulat

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 162,75 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 23 395,73 ponton zárt ma. A részvénypiac forgalma 7,5 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője kifejtette: ismét nagyon negatív volt a nemzetközi hangulat, ami különösen a fejlett piacokat érintette és hatással volt a magyar részvények kereskedésre is. Így a nap végére mínuszba kerültek a fő papírok.

Hozzátette: a piac örült az OTP Bank bejelentésének, miszerint megveszi az AXA Bank magyarországi üzletágát, ám ez is kevés volt az árfolyam növekedéséhez.

Daróczi Andor, az MKB Alapkezelő befektetési igazgatója úgy nyilatkozott: nap közben folyamatosan romlott a hangulat a tőzsdén, az európai börzéken és a tengerentúlon is 0,5-1 százalékos mínuszokat lehetett látni, egy-két piac pedig még ennél is nagyobbat esett.

Elmondása szerint a nap vesztesei az európai bankrészvények voltak, átlagban 4-4,5 százalékot veszítettek értékükből. Ehhez képest az OTP szinte a tegnapi szintjén zárt, így bár pici veszteséggel, de felülteljesítő volt.

A Mol 70 forinttal, 0,52 százalékkal 13 510 forintra csökkent, 982,9 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 11 forinttal, 0,18 százalékkal 5989 forintra esett, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,25 százalékkal 395 forintra gyengült, forgalma 280,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 86 forinttal, 1,57 százalékkal 5385 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 1647,65 ponton zárt, ez 7,75 pontos, 0,47 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.