BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magával rántotta Budapestet a külföldi rossz hangulat

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 201,69 pontos, 0,76 százalékos csökkenéssel, 26 210,41 ponton zárt ma. A részvénypiac forgalma 8,6 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a negatív nemzetközi hangulatot követte a BUX, de jól állta a sarat a magyar tőzsde, mert kevesebb mint 1 százalékkal csökkent, míg a főbb európai indexek 2,5 százalék körüli mértékben estek.

A részvénypiacok hangulatát a nyersanyagárak, főleg az olaj ára befolyásolja, ami most újból lefelé indult, hordónként 35 dollár körül kereskedtek vele - fejtette ki. A szakértő úgy véli, heves profitrealizálás folyik a nyersanyagpiacokon, a fejlett és a fejlődő részvénypiacokon is, ezért csökkentek az indexek.

Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője elmondta: átlag alatti forgalomban, nyomott hangulatban telt a nap a tőzsdén. Az elmúlt időszak emelkedése miatt nem volt meglepő a korrekció - tette hozzá.

A Mol 150 forinttal, 0,92 százalékkal 16 240 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 46 forinttal, 0,66 százalékkal 6900 forintra esett, forgalmuk 4,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,22 százalékkal 458 forintra gyengült, forgalma 520,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 53 forinttal, 0,96 százalékkal 5446 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 1749,11 ponton zárt, ez 6,59 pontos, 0,38 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.