Pénz- és tőkepiac

Árverezik a BTel BÉT-részvényeit

Mindössze 2500 forintot ígért a tavaly május óta felszámolás alatt álló Business Telecom (BTel) 490 darab, egyenként 100 forint névértékű Budapesti Értéktőzsde- (BÉT) részvényéért egy meg nem nevezett pályázó az elektronikus értékesítési rendszerben. Ez több mint ezer forinttal kevesebb, mint amennyiért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2015 novemberében kivásárolta az addigi osztrák tulajdonosokat – a bécsi tőzsdét, valamint az osztrák értékpapír- és elszámolóházat –, amivel részesedését 6,94-ról 75,75 százalékra növelte a BÉT-ben. Azóta az MNB tovább gyűjtögetett, aminek következtében ma már 80 százalék felett jár.

Ugyancsak 3550 forintot szeretne kapni a BTel felszámolását végző Horizont Holding Tanácsadó Zrt. is az egykori távközlési cég tőzsdepakettjének darabjaiért, ezért is érvénytelenítette az ennél alacsonyabb ajánlatot hozó pályázatot július közepén. Most ismét próbálkozik, az érdeklődők szeptember 5-én délig jelezhetik vételi szándékukat. Apró szépséghiba, hogy a Horizont jottányit sem csökkentett az irányáron. S mivel azóta a BTellel kapcsolatban nem került nyilvánosságra új információ, erősen kérdéses, vajon most mitől érkezne magasabb ajánlat.

Az ominózus BÉT-részvénycsomag egyébként darabonként 5102 forinton, azaz összességében 2,5 millió forinton szerepelt a BTel felszámolási eljárás előtti könyveiben. Így ha a Horizontnak sikerülne is megkapnia a papírok darabjáért a 3550 forintot, akkor is 760 ezer lesz a bukta. Igaz, a tőzsdepakett alig a 4 százalékát tette ki az egykori telekomos cég 62,6 millió értékű befektetett pénzügyi eszközeinek.

tőzsde Btel bét
Kapcsolódó cikkek