BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb román bankot venne az OTP

Az idén újabb bankakvizícióra készül Romániában az OTP, miután korábban a portugál Millennium Bankot vásárolta meg - nyilatkozta Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója.

 A vezérigazgató az Agerpres román hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: több mint 1 százalékos piaci részesedésű helyi bankot szeretnének megvenni, mert az OTP Romániában 2-3 éven belül el akarja érni az 5 százalékos részesedést, ezt pedig nagyon nehéz teljesíteni pusztán organikus növekedéssel. A vezérigazgató nem nyilatkozott arról, hogy melyik bankról lenne szó.

Becslése szerint a következő öt-hat évben a jelenlegi 37 romániai bank közül néhány el fog tűnni vagy azért, mert felvásárolják őket, vagy be fognak zárni. 

Úgy vélte, a román bankszektor nagyon stabil, az ágazat pénzügyi helyzete is jó, ezért nem tartja kizártnak új piaci szereplők megjelenését sem felvásárlások révén. Az OTP romániai leánybankja 2 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik a román piacon, ügyfeleinek száma meghaladja a 426 ezret, mintegy 1300 alkalmazottat foglalkoztat.

Az OTP Bank Románia 2014-ben vásárolta meg a Millennium Bankot a portugál Banco Comercial Portugues-től 39 millió euróért (mintegy 12 milliárd forint). A portugál bank romániai leányvállalatának 0,8 százalékos piaci részesedése volt a vételkor.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.