BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kis cégek részvényeiben is van fantázia

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Bár alig akad elemző, aki a kis papírokat is követi, a befektetőknek érdemes lehet ezek között is szemezgetni.

A négy blue chip mellett a szakértők csupán néhány kis papírt tartanak állandó figyelésre érdemesnek, hiszen igen alacsony ezekben a forgalom, az ügyfelek nem érdeklődnek irántuk, noha néhány kis részvényt érdemes lenne a portfóliókba emelni.

Sándor Dávid, a KBC Equitas vezető elemzője elmondta, hogy csak olyan papírokat követnek, amelyekben látnak növekedési potenciált. Ezek közül kiemelkedik az ANY Biztonsági Nyomda és a Graphisoft Park, mindkét részvény nagyot emelkedett az elmúlt időszakban, és osztalékot is fizetnek, ráadásul az ANY 84 forintos osztaléka kiugróan magas, 6,2 százalékos osztalékhozamot jelent. A Graphisoft 78 forintos osztaléka 2,5 százalékos hozamot jelent, de itt a készpénztermelés növekedése mellett folyamatosan szükség van beruházásokra, hiszen a rendkívül magas kihasználtság mellett új ingatlanokat kell építenie a cégnek. – Mindkét papírban hosszú távon van növekedési lendület, és az eredménytermelésük is egyre jobb, továbbá mindkét részvény esetében megugrott az EBITDA-szint. Ezek a számok a forgalom kisebb növekedését is magával hozták – emelte ki Sándor Dávid.

A KBC Equitas tavaly 1190 forintos célárat adott meg az ANY-re, ezen a valóság túlszaladt az 1360-as árfolyammal. Sándor Dávid szerint az árfolyam további felértékelődési potenciálja rövid távon limitált, ezért a papírt tartásra javasolják. A Gra­phisoftnál a szakértő szerint még 150 forintot emelkedhet a kurzus a KBC által meghatározott 3270 forintos fair értékig, ennek ellenére tartásra javasolják az irodapiaci részvényt is.

A Rábának nem kedvez az iparági környezet. Sándor Dávid szerint a menedzsment megteszi, amit lehet, beruháznak, és üzletet fejlesztenek, de az észak-amerikai szektor lassulása meglátszik a győri cég eredményein. A Masterplast tavalyi éve nem sikerült jól, idén azonban az ingatlanpiaci és újlakás-építési fejlemények erős alapot adhatnak a cégnek. Le Phuong Hai Thanh, a Concorde elemzője szerint 2017-ben eldől a papír jövője. – Ilyen jó hátszél nem valószínű, hogy lesz az elkövetkezendő időszakokban. Ha kedvezően alakul minden, akkor osztalékkal együtt 10 százalékos felértékelődési potenciál is van a cégben, a papír célára 550 forint, viszont az alacsony likviditás miatt érdemes számolni némi diszkonttal – emelte ki Le Phuong Hai Thanh.

A CIG Pannónia idén előreláthatólag nem fizet majd osztalékot az MKB-tranzakció miatt, de jövőre már várhatóan igen. Egy komolyabb részvény-visszavásárlási program elindítása viszont nagyon is elképzelhető – mondta Vágó Attila, a Concorde elemzője. A szakértő úgy véli, hogy az új menedzsment bizonyított, a társaság nyereséget termel, és stabil a tőkehelyzete. – A jövőben már nem csak mint biztosítóra kell gondolni a CIG Pannóniára, egyre több pénzügyi eszköz kezelésére kaphat mandátumot, és ezzel párhuzamosan nő az alapkezelés jelentősége – fűzte hozzá Vágó. A papír árfolyamát év végére a jelenleginél 10 százalékkal magasabbra, 230 forintra várja a Concorde.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.