Pezsgést hozott a Fed lépése
Felpezsdülést hozott a piacokra a Fed szerda esti kamatemelése, a tőzsdék ismét emelkedésnek indultak, a dollár árfolyama azonban esett. A befektetők ugyanis már beárazták az idei három kamatemelést, és a Fed galambhangú kommunikációjával is mindössze ezt erősítette meg.
Az amerikai gazdaság jól működik – a 25 bázispontos kamatemelés után ezt az üzenetet küldte Janet Yellen jegybankelnök a piacoknak, amelyek hamar meg is értették, hogy a Fed marad a decemberben már kijelölt pályán, vagyis idén háromszor szigoríthat, s nem többször. A befektetők egy része korábban arra spekulált, hogy Donald Trump elnök adócsökkentési és fiskális lazítási ígéretei miatt a Fed lépéskényszerbe kerül, és nagyobb mértékű szigorítás jöhet. Yellen ugyanakkor azzal érvelt, hogy miután a részletek nem ismertek, korai még ezen töprengeni. A kamatdöntés után hirtelen gyengülni kezdett a dollár, ám csütörtökön a folyamat megállt. Az euróhoz képest 1,0720 körüli kurzus alakult ki a hó eleji 1,050-hez képest. Az arany unciánkénti ára több mint 2 százalékkal emelkedett, tekintve a szoros együtt mozgást a dollár árfolyamával, az olaj a legfrissebb, csökkenést mutató készletadatok miatt kezdett drágulni, ám délutánra már fordult is a trend, és esni kezdett a jegyzés.
Az amerikai állampapírhozamok emelkedése is megtorpant, a tízéves amerikai kötvényhozam 2,57 százalékról hirtelen 2,51-ig süllyedt, bár tegnap ismét visszaverekedte magát a 2,53 százalékos szintre. A Morgan Stanley ázsiai tőzsdeindexe megugrotta a 2015-ben elért csúcsát, míg az európai börzék 15 hónappal ezelőtt elért rekordjuk közelében mozogtak napközben. Utóbbi annak is köszönhető, hogy a holland választásokon alulmaradt Geert Wilders populista és bevándorlásellenes stratégiája, ami az euróra nehezedő politikai nyomást is enyhítette.
A piacokra jól hatott, hogy a kínai jegybank (PBOC) is meghozta az elemzők által megelőlegezett döntést, és 10 bázisponttal emelt rövid lejáratú kamatain. A 6 hónapos és az egyéves hitelekre 3,05, a likviditás szűkítését passzívan célzó repoügyletekre 3,2 százalékos kamatot számít fel, abban a reményben, hogy a Fed szigorítása után nem áramlik ki pénz az országból, és nem gyengül a jüan. Ez egyben jelzés is, hogy a PBOC a Fed nyomában marad.
A japán jegybank ugyanakkor nem változtatott a mínusz 0,1 százalékos kamatán, és továbbra is kötvényvásárlásaival igyekszik elérni, hogy a tízéves papírok hozama 0 százalék közelében maradjon. A svájci jegybank is a várakozások szerint járt el, nem módosított a mínusz 0,75 százalékos betéti rátán, és szinten maradt a Libor mínusz 1,25–0,25 százalékos sávja is. A Bank of England is megerősítette tegnap a 0,25 százalékos irányadó kamatot, s egyben jelezte, az uniós kilépés miatti árfolyamgyengülésből fakadó, a 2 százalékos célt hamarosan meghaladó inflációt sem kívánja egyelőre fékezni, mert ezzel az egész gazdaságnak ártana.


