BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csalódást okozott a Verizon

Tegnap tette közzé első negyedéves eredményét a Verizon Communications. A számok csalódást okoztak – írja a Reuters. A társaság nettó profitja 3,45 milliárd dollárra csökkent, ez részvényeként 84 centes eredmény, egy éve még 4,31 milliárd forint volt a nettó nyereség. Az elemzők 99 centes részvényenkénti nyereségre számítottak most. Az árbevétel 29,81 milliárd dollárra süllyedt az egy évvel korábbi 32,17 milliárdról. A cég története során először fordult elő, hogy csökkent az előfizetők száma annak ellenére is, hogy korlátlan adatforgalmat ígértek a fogyasztóknak.

A Verizon 307 ezer előfizetőt veszített összesen, az elemzők azt várták, hogy 220 ezerrel nő majd az ügyfelek száma. A cég részvényein azonnal meglátszott a rossz adat, 2,1 százalékkal estek a nyitás után. A lemorzsolódás 1,15 százalék volt a vezeték nélküli ügyfélkörben, az elemzői várakozás 1,03 százalékos volt.

A Verizon vezérigazgatója, Mat­thew Ellis igyekezett megnyugtatni a befektetőket. Elismerte, hogy a lemorzsolódás megugrott az első negyedév első felében, de a negyedév második részében már lassult a folyamat, miután öt év kihagyás után februárban újraindították a korlátozás nélküli csomagokat.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.