A hordónként 50 dollár felett stabilizálódott olajárak ismét beruházásokra ösztönzik az ágazat szereplőit. Ennek tudható be, hogy az olajkutatásban és a kitermelésben részt vevő szolgáltató cégek is kezdik ledolgozni az utóbbi két évben felhalmozott veszteségeiket. Az amerikai Halliburton az első negyedévben az egy évvel korábbi időszakhoz képest 1,9 százalékkal nagyobb, 4,28 milliárd dolláros bevételt ért el. Ennél jóval fontosabb, hogy a tavalyi 2,42 milliárd dolláros évnyitó veszteségével szemben a mostani időszakban mindössze 32 milliós mínuszt mutatott ki. Akkor egy 2,77 milliárd dolláros leírás csúfította el a mérleget. A piaci várakozásokat felülmúló látványos eredményjavulásban elsősorban a jól fizető észak-amerikai megbízások felfutása játszott szerepet: hazai pályán a Halliburton 24,4, a piacvezető Schlumberger pedig 27,8 százalékkal növelte bevételeit.
A Halliburton a múlt hónapban a működési költségek emelkedésére és az USA-n kívüli piacokról származó forgalom gyengülésére figyelmeztette a befektetőket, mire az elemzők a 13-ról 3 centre vágták vissza az egy részvényre eső profitvárakozásaikat. Ehhez képest 4 centes mutatóról számolt be hétfőn a társaság.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.