Jó évet zárt az OTP Bank
„Az OTP csoport fennállásának harmadik legjobb évét érte el tavaly” – mondta az OTP Bank éves rendes közgyűlésén a részvényeseknek Csányi Sándor elnök-vezérigazgató. Számszerűsítve ez azt jelenti, hogy 202 milliárd forintos számviteli és 201 milliárd forintos korrigált adózott eredményt ért el a bank. A bankadó viszont még mindig magas, és ez jelentősen befolyásolja a versenyképességet – tette hozzá Csányi.
A kelet-közép-európai térségben jelen lévő nemzetközi pénzügyi csoportokkal összevetve sem lehet panaszuk a részvényeseknek a bankra. Az ott tevékenykedő multik közül az OTP-é lett a legmagasabb tőkearányos nyereség: 15,3 százalékos. Az OTP-nek rendkívül magas, 1,6-es a P/BV-szorzója (ár/könyv szerinti érték), a térségben egyedül a KBC-é hasonlóan magas, de náluk ehhez hozzájárult az is, hogy a válság után a belga államtól tőkejuttatásban részesültek. Az OTP árfolyama 2008. júniushoz képest 119 százalékkal nőtt, miközben a versenytársaké csökkent. Az olasz UniCredit mérlegfőösszege például a 23,6-szerese az OTP-ének, a kapitalizációja viszont alig a négyszerese.
Csányi beszélt arról, hogy tavaly két jelentős tranzakciót hajtott végre a bank. Magyarországon az Axa Bank portfólióját vásárolták meg, a teljesítő jelzáloghitel-állományuk emiatt 154 milliárd forinttal, a piaci részesedésük pedig 2,9 százalékponttal nőtt. A betétállomány 51 milliárd forinttal gyarapodott. Várhatóan hamarosan – akár már ebben a hónapban – jóváhagyják a horvátországi Splitska Bank átvételét is. Ha lezárul a tranzakció, az OTP lehet a negyedik legnagyobb bank Horvátországban, és a tengerpart mellett a szárazföldön is lesznek fiókjai.
További akvizíciók is napirenden vannak kisebb országokban. Csányi elmondta, hogy az egyikhez már közel állnak, de abban az országban – ez valószínűleg Montenegró – már elég nagy a piaci részesedésük, így bizonytalan, hogy megkapják-e a felügyeleti engedélyt. A jövőbeni üzletpolitikai célok között van a stabilan magas jövedelmezőségi szint tartása és akvizíciók azokban az országokban, ahol kicsi a piaci részesedésük. Idén is tartani szeretnék a 15 százalék fölötti tőkearányos nyereséget és a 12,5 százalék fölötti elsődleges tőkemegfelelést. Ha nem tudnak akvizíciókat fedél alá hozni, akkor a részvény-visszavásárlás is szóba jöhet a következő közgyűlésen. A bank likviditása ugyanis meghaladja a 8 milliárd eurót, amit már nehéz veszteség nélkül menedzselni. Jó hír a befektetőknek, hogy az osztaléktömeget jövőre is növelnék legalább 15 százalékkal. Idén a 2016-os 181,5 milliárd forintos tárgyévi eredmény terhére 53,2 milliárd forint osztalék kifizetését javasolta a menedzsment, amit a közgyűlés el is fogadott. Ez azt jelenti, hogy egy részvényre várhatóan 193 forintos osztalékot fizet az OTP, tekintve, hogy a banknak 3,8 millió saját részvénye van, amely után nem fizet osztalékot.
Nemcsak az éves beszámolót és az osztalékot, de a többi napirendi pontot is megszavazta a közgyűlés. A nyugdíjba vonult Kovács Antalt ismét megválasztották igazgatósági tagnak és a lakossági divízió vezérigazgató-helyettesének, emellett felügyelőbizottsági és auditbizottsági tagokat is újraválasztottak nagy többséggel.


