BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szép számok a Hasbro-tól

A vártnál jobb eredményekről számolt be első negyedéves gyorsjelentésében a Hasbro. Ugrásszerűen, éves összehasonlításban 41 százalékkal javult az amerikai játékgyártó eredménye: a nettó nyereség 68,6 millió dollárra (részvényenként 54 centre) emelkedett az egy évvel korábbi 48,8 millió dollár után. A FactSet által megkérdezett elemzők részvényenként 38 centet vártak. A bevétel 849,7 millió dollárra nőtt a tavalyi első negyedév 831,2 milliós forgalmát követően (az elemzői konszenzus 818,3 millió dollár volt).

Az első negyedév teljesítménye Brian Goldner elnök-vezérigazgató jelentéshez fűzött kommentárja szerint összhangban van a korábban közölt célokkal. Mindezek alapján a cégvezető értékelése szerint a társaság jó állapotban van, 2017-ben gazdag tartalommal és izgalmas kezdeményezésekkel jelennek meg.

A piac pozitívan fogadta a számokat, a jegyzés már a nyitás előtti kereskedésben 2,6 százalékkal emelkedett. A részvény árfolyama az év eddig eltelt részében 23 százalékkal nőtt, miközben az S&P 500 4,9 százalékot javított. Az árfolyamon elért nyereség mellett a tulajdonosok az első negyedévben részvényenként 57 cent osztalékot is felvehettek. A következő osztalékfizetési időpont május 15-én lesz.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.