BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Teljes tisztújításról döntöttek az FHB Csoport tulajdonosai

Az FHB cégcsoportba tartozó FHB Kereskedelmi Bank és FHB Jelzálogbank rendes évi közgyűlése megújította a két pénzintézet igazgatóságát, illetve a kereskedelmi bank felügyelőbizottságát és auditbizottságát is. Váltás történt mindkét pénzintézet vezérigazgatói és vezérigazgató-helyettesi posztjain is.

Az FHB Jelzálogbank új vezérigazgatója dr. Nagy Gyula, aki eddig a jelzálogbank felső vezetői pozícióját töltötte be. Helyettese, Tóth Edit a Magyar Nemzeti Bank biztonsági szolgáltatásokat nyújtó leányvállalatától érkezett a bankhoz, ahol általános vezérigazgató-helyettesként folytatja pályafutását. Az FHB Kereskedelmi Bank új vezérigazgatója Szabó Levente, ő egyben a TakarékBank általános vezérigazgató-helyettese is. Az új vezérigazgatóhoz hasonlóan a most kinevezett vezérigazgató-helyettesek FHB-s megbízatásuk mellett más pozíciót is betöltenek a Takarék Csoportban: Mar­tzy Antal egyúttal a TakarékBank stratégiai és pénzügyi vezérigazgató-helyettese, Kovács Edit a TakarékBank üzleti divízióért felelős vezérigazgató-helyettese, míg Tóth Edit egyben az FHB Jelzálogbank vezérigazgató-helyettese is.

Az FHB Jelzálogbank Nyrt. igazgatósági elnöki posztját továbbra is Vida József, a TakarékBank elnök-vezérigazgatója tölti be.

Távozik a csoporttól Oláh Márton, az FHB Jelzálogbank és az FHB Kereskedelmi Bank vezérigazgatója, dr. Landgraf Erik, az FHB Jelzálogbank jogi vezérigazgató-helyettese; Szuda János, az FHB Jelzálogbank tőkepiaci és

treasury igazgatóságának vezetője, az FHB Kereskedelmi Bank vezérigazgató-helyettese, valamint Tokodi Gábor, az FHB Kereskedelmi Bank általános vezérigazgató-helyettese.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.