Tovább nőhet a nyugdíjbiztosítási piac
Meghaladta a 44 milliárd forintot a nyugdíjbiztosítási díjbevétel tavaly a magyarországi piacon – derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) adataiból. Ez amellett, hogy 52,7 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest, hozzájárult a teljes életbiztosítási terület bővüléséhez is.
Az életüzletág 2016-os 455,8 milliárd forintos díjbevétele ugyanis csak valamivel több, mint 14 milliárdos – 3,25 százalékos – bővülés a megelőző évihez viszonyítva, amihez nagyon kellett a nyugdíjbiztosítási szegmens jó teljesítménye is. Ezzel a nyugdíjbiztosítások részesedése a 2015-ös 6,6-ről 9,72 százalékra emelkedett az életüzletágon belül.
A Mabisz egyes biztosítókra vonatkozó adataiból az is kiderül, hogy a nyugdíjbiztosításoknál jelentős, de nem túlságosan erős a koncentráció: a tavalyi díjbevételek alapján az öt legnagyobb szereplő súlya 60,3 százalékot ért el, ami csak bő másfél százalékponttal nagyobb a teljes életüzletágban mértnél.
A domináns szereplők között nem történt jelentős átrendeződés 2015-höz képest: változatlanul az NN a piacvezető a maga 14,9 százalékos részesedésével, a Generali a második valamivel több, mint 13 százalékkal. A dobogó alsó fokát már az Aegon foglalta el 11,89 százalékkal, megelőzve a 2015-ben még harmadik Allianz Biztosítót, ám a két szereplő közötti minimális különbség miatt ennek sincs túlságosan nagy jelentősége. Az öt legnagyobb díjbevételű szereplő közé – hasonlóan 2015-höz – az Uniqa került még be, amely ezúttal közel 9 százalékos részesedést mondhatott magáénak.
A nyugdíjbiztosítások piaca várhatóan az idén is dinamikusan bővül, hiszen a biztosítók saját felmérései alapján a lakossági ügyfeleket egyre intenzívebben foglalkoztatja a majdani nyugdíjuk kérdése. Az NN Biztosító reprezentatív felmérésének közelmúltban bemutatott eredményei szerint például a lakosság 36 százaléka már tudatos pénzügyi tervvel készül a nyugdíjas éveire, a megkérdezettek 62 százaléka pedig tud a nyugdíjbiztosításhoz kapcsolódó adójóváírásról is.


