A nap végére mínuszba került a BUX
Remek hangulatban telt a tegnapi kereskedés az európai piacokon. A vezető indexek 1,3-1,4 százalékkal erősödtek, a legrosszabbul teljesítő brit FTSE 100 is 0,7 százalékot emelkedett. Az amerikai piacok is jól startoltak: a főbb börzék 0,5-1 százalékos emelkedéssel kezdték a kereskedést. A jó hangulat oka vélhetően az volt, hogy enyhült a koreai rakétaválságtól való félelem, és a vevők visszatértek a piacokra.

A hazai tőzsde alulteljesített: az átlagostól elmaradó, 8,3 milliárd forintos forgalomban minimális, 0,03 százalékot esett a BUX, pedig napközben még történelmi csúcson is állt, sőt a 37 ezer pontos lélektani határt is átlépte. A Magyar Telekom 0,8, a Richter 0,6 százalékkal drágult, a Mol árfolyama gyakorlatilag nem változott. A nap végére mínuszba került az OTP, a papírok több mint 3,5 milliárdos forgalomban 0,8 százalékot vesztettek értékükből, pedig a nap elején még átlépték a 10 ezer forintos lélektani küszöböt. A nap egyik nyertese az Appeninn volt 15 százalékos drágulással, a kispapír árfolyama közel negyven százalékot emelkedett az elmúlt négy kereskedési napon.


