BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

BÉT: Pozitív hangulat a részvénypiacokon

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 299,10 pontos, 0,80 százalékos emelkedéssel, 37 895,85 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 6 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest. Cinkotai Norbert, a KBC Equitas elemzője az M1 aktuális csatornán elmondta, erős napjuk volt a részvénypiacoknak. Európában pozitív a hangulat, 1-1,5 százalék körüli pluszok vannak. A magyar tőzsde is profitálni tudott a jó hangulatból, 0,8 százalékos pluszban zárt. A magyar papírok közül a Mol több mint 1 százalékos emelkedését emelte ki. Kitért arra is, hogy hétfőn nem voltak jelentős események, az amerikai hurrikánok pedig csillapodni látszanak, aminek kedvező hatása volt a részvénypiacokra.

A Mol 320 forinttal, 1,36 százalékkal 23 820 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 65 forinttal, 0,63 százalékkal 10 315 forintra nőtt, forgalmuk 2,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,42 százalékkal 479 forintra emelkedett, forgalma 175,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,37 százalékkal 6705 forintra nőtt, forgalmuk 1,3 milliárd forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2927,27 ponton zárt hétfőn, ez 25,82 pontos, 0,89 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.