Szeptemberben jöhet a második kamatemelés Csehországban
A cseh jegybank idén a normalizálódó monetáris politika útjára lépett, hiszen az árfolyamküszöb áprilisi eltörlése után, augusztusban a nullaközeli kamatpolitikának is véget vetett: a kéthetes reporáta kamatát 20 bázisponttal, 0,25 százalékra emelte. Piaci várakozások szerint idén még egy szigorító intézkedés érkezhet
a jegybank részéről, amelyet a szeptemberi vagy a novemberi kamatdöntő ülés alkalmával léphet meg.
A korábbi, szeptemberi szigorítás mellett szól a vártnál nagyobb második negyedéves gazdasági teljesítmény (4,7 százalék éves alapon), ami robusztus lakossági fogyasztásról és beruházásról adott számot. Emellett az infláció hónapok óta a jegybanki toleranciasáv felső részében mozgott, és előretekintve több inflációs kockázat körvonalazódik a cseh gazdaságban. Egyrészt a kormány 2017. november 1-jétől megemeli a közszféra béreit 10 százalékkal, ami az egyébként is két számjegyű reálbér-növekedést tovább emelheti. Másrészt a gazdaságban továbbra is tapasztalható a munkaerőhiány, ami szintén a bérdinamika emelkedése mellett szól (Csehországé az EU legalacsonyabb munkanélküliségi rátája: 2017 második negyedévében 3 százalék volt ez az érték). Emellett a cseh jegybank már hosszabb ideje aggodalmát fejezi ki a lakásárak gyors emelkedése miatt is, ez részben már az augusztusi kamatemelés meglépéséhez is hozzájárult.
A későbbi, novemberi szigorítás mellett szólhat, hogy a jegybank kivárhat az októberi előrehozott parlamenti választások előtt. Felmérések szerint az Andrej Babis vezette ANO-párt a legnépszerűbb, ám a 26 százalékos támogatottság koalíciós kormány alakítására elegendő. Így csak mérsékelt gazdasági kockázatot jelent az euroszkeptikus hangokat erősítő ANO-párt esetleges térnyerése. Amennyiben a jegybankárok már szeptemberben meglépik a kamatemelést, a cseh korona az euróval szemben tartósan átlépheti a 26-os, erős támaszszintet, ami megnyitná az utat az alacsonyabb árfolyamok irányába.


