A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,30 százalékkal esett, míg a frankfurti DAX-index 0,10 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,04 százalékkal, a madridi IBEX-35 pedig 0,11 százalékkal nőtt nyitáskor.
Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,10 százalékos nyereségben nyitott. A kereskedést első pár perce után London már 0,35 százalékos, Párizs pedig 0,08 százalékos mínuszban, míg Frankfurt 0,06 százalékos nyereségben állt.
Az eurót 1,1833 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon reggel kilenc órakor, napi szinten 0,02 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára emelkedik a kínálat szűkülésének hatására. Az északi-tengeri Brent decemberi szállításra hordónként (159 liter) 56,70 dollárba került, 45 centes, 0,80 százalékos pluszban forgott az Intercontinental Exchange londoni jegyzésében. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára novemberi szállításra hordónként 56 centtel, 1,11 százalékkal, 51,16 dollárra nőtt.
Csütörtökön vegyesen zártak a nyugat-európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 index 0,30 százalékkal, 7556,24 pontra, a frankfurti DAX pedig 0,09 százalékkal, 12 982,40 pontra nőtt, míg a párizsi CAC-40 index 0,03 százalékkal, 5360,81 pontra, a madridi IBEX-35 mutató pedig 0,02 százalékkal, 10 275,90 pontra esett. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,03 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,01 százalékkal nőtt, de az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,05 százalékkal esett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.