Pénz- és tőkepiac

Díjazta a legeket a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a húszéves hagyományát folytatva átadta BÉT Legek díjait. Összesen 13 kategóriában díjazták a kiemelkedő eredményeket a piaci teljesítmény és a szakmai zsűri döntése alapján.

Először adtak át a BÉT Legek keretén belül életműdíjat, ezt Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. igazgatóságának elnöke kapta. A hazai tőkepiac fejlesztéséért járó díjat a BÉT fő tulajdonosa, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke, Nagy Márton adta át. „A nemzetközi versenyképesség, az innováció, az egészségügy fejlesztése mind a nemzetgazdaság növekedésének zálogai. Nagyon kevés piaci szereplő tett annyit ezen célok eléréséért, mint a Richter és a vállalatot 25 éven keresztül vezérigazgatóként irányító Bogsch Erik. Vezetésével a rendszerváltás után a csőd szélén álló vállalatból mára az egyik legsikeresebb magyarországi központú multinacionális cég vált. A cég árfolyama 23 év alatt az induló 176 forintról 6700 forint fölé emelkedett” – méltatta Nagy Márton Bogsch Erik munkásságát. Az MNB alelnöke felhívta a figyelmet, hogy bár a Richter nyereségének 90 százaléka külföldön keletkezik, azt Magyarországon fekteti be a társaság, így lehetővé téve számos tehetséges kutatónak, hogy itthon is a legmodernebb körülmények között dolgozhasson.

Bogsch Erik elmondta, hogy a díjat a cég és az összes dolgozó elismerésének tekinti, akik hozzájárultak a sikerhez. Köszönetet mondott a részvényeseknek is a támogatásukért, illetve a mindenkori magyar kormánynak, mert megtartotta 25 százalékos részesedését, és ezzel lehetővé tette a Richter független működését. „Az 1994-es tőzsdére lépés legnagyobb haszna a transzparencia és az állandó teljesítménykényszer volt. A jó stratégiának köszönhető, hogy összehangoltuk a kis, a közepes és a hosszú távú tulajdonosok érdekeit” – tette hozzá Bogsch Erik.

„A Richter részvénye a példamutató működésének, a tőzsdei cégek körében is etalonnak számító transzparenciájának köszönhetően mindig is az egyik legkedveltebb papír volt a hazai és külföldi befektetők között; ennek a bizalomnak a felépítésében személyesen is óriási szerepet játszott Bogsch Erik” – emelte ki Végh Richárd, a BÉT elnök-vezérigazgatója.

Nagy Márton, az MNB alelnöke adta át a díjat Bogsch Eriknek, a Richter volt vezetőjének
Fotós: Móricz-Sabján Simon

 

Az év legnagyobb forgalmú részvénykereskedő cége a Concorde Értékpapír Zrt. lett 1302 milliárd forintos forgalommal, megelőzve a Wood & Companyt és az Erste Befektetési Zrt.-t. Az idén 25 éves Concorde egyik alapítója, Borda Gábor elmondta, hogy az indulásukkor még több mint száz értékpapír-forgalmazó cég volt a hazai piacon, közülük csak a Concorde maradt máig ugyanazon a néven és vezetőséggel. „Ebben az időszakban fellendülések és visszaesések követték egymást.

Kiderült, hogy áldozat nélkül nincs siker. A szektort sújtó különadók, a Buda-Cash és a Quaestor csődje után nem gondoltuk volna, hogy eljutunk a mai helyzetig” – mondta Borda Gábor.

Az év legnagyobb forgalmú határidős BUX index-kereskedő cége az Erste Befektetési Zrt. lett 89 milliárd forinttal. Az év legnagyobb forgalmú határidős részvénykereskedő cége is Erste lett, itt 237,4 milliárdos forgalmat értek el.

A legnagyobb forgalmú határidős devizakereskedő cégnek járó díjat idén a Raiffeisen Bank Zrt. kapta, 1811 milliárdos forgalom után. Az év legnagyobb forgalmat elérő részvénykibocsátója 1133 milliárd forinttal az OTP Bank Nyrt. volt.

Az év részvénykibocsátójának ítélt elismerést a tavaly óta a parketten lévő Waberer’s International Nyrt. vehette át a 24,68 milliárd forintos IPO-érték alapján. Az év kötvénykibocsátója pedig az MFB Zrt. lett csaknem 105 milliárd forinttal.

Az év adatszolgáltatójának járó díjat idén a Portfolio-Teletrader Kft. vihette haza.

Az év befektetési szolgáltatójának megválasztásánál a zsűri a forgalmi adatokon túl a pályázónak a magyar tőkepiac érdekében kifejtett munkáját is figyelembe vette, idén ezt a díjat az Erste Befektetési Zrt. nyerte el, az OTP-t és az MKB-t előzte meg. „Mozgalmas évünk volt a Waberer’s-kibocsátással és a Citi lakossági ügyfeleinek átvételével. Célunk, hogy minden tőkepiaci kérdéssel hozzánk forduló ügyfelet ki tudjunk szolgálni” – hangsúlyozta Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. vezérigazgatója.

A Kibocsátói Transzparencia díjat az OTP Banknak, míg a Kibocsátói Transzparencia mid-cap különdíjat a Graphisoft Park SE-nek adták át. A legátláthatóbban működő tőzsdei vállalatot professzionális hazai befektetők véleménye alapján díjazták; a felmérést a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége tagjainak megkérdezésével a Portfolio.hu végezte.

A 2017-es év hazairészvény-kereskedési platformjának járó díjat a Random Capital Zrt. „NetBoon” online rendszere kapta. Ez az elismerés abban is különleges, hogy a felhasználók szavazhattak az általuk legjobbnak tartott online kereskedési platformra.

Bogsch Erik díj BÉT Legek 2017
Kapcsolódó cikkek