BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jó eredményeket várnak az európai vállalatok többségétől a hazai elemzők

Az Európából származó bevételek szinte minden cégnél növekedtek, de a dollár gyengülését eléggé megérzik az exportőr társaságok.

A makroadatok alapján jó eredmények várhatók az európai tőzsdei vállalatoktól a 2017-es negyedik negyedévről. A hatszáz legnagyobb társaságot tömörítő Euro Stoxx 600 index cégeinél összességében 22 százalékos eredménynövekedést vár a piac. „Az energiaszektorban számítanak a legnagyobb, 25 százalék feletti profitbővülésre. Ez a magasabb olajárral magyarázható. A technológiai szektorban 18 százalékos lehet a plusz. A pénzügyi cégek jövőképe kevésbé optimista, bár a bankoknál kevesebb egyszeri tétel miatti leírás várható. Az autószektorban is kifuthatnak a botrányok miatti rendkívüli tételek, ha nem kerül elő újabb kínos ügy” – hívta fel a figyelmet Móró Tamás. A Concorde Értékpapír Zrt. vezető stratégája elmondta, hogy

az európai cégek jellemzően alacsonyabb nyereséghányaddal dolgoznak, mint az amerikaiak.

„A profitmarzs Európában ugyanott van, mint 2010–2011-ben, míg az Egyesült Államokban megduplázódott azóta. Az ár/nyereség, azaz a P/E mutató is alacsonyabb Európában, 15-ön áll, míg Amerikában 18,7 ez az érték. Persze az egyes piacok között is eltérések vannak. A német cégek nagy része exportőr, így nekik az erős euró kevésbé jó, míg a francia és a spanyol tőzsdén a bankszektor felülreprezentált. Tény, hogy egy részvényralihoz a jelenleginél gyengébb euróra lenne szükség” – mutatott rá Móró Tamás.

Forrás: AFP PHOTO / Daniel ROLAND

„Az Európai Unió tagállamai közül mindenhol növekszik a gazdaság, ez visszaköszön majd a gyorsjelentési szezon számaiban is. Az EU-n belülről származó bevételek mindenhol jól alakulnak, de az európai vállalatok külpiaci árbevételei is emelkedtek. A feltörekvő piacokról is jó hírek érkeztek” – mondta Czachesz Gábor, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója. Szerinte

azokra a cégekre érdemes figyelni, amelyek még egy ilyen rendkívül pozitív környezetben sem tudnak növekedni, mert súlyos problémák lehetnek náluk.

A kedvező összeurópai képet az angol és az olasz cégek ronthatják egy kicsit. „Az Egyesült Királyságban a Brexit miatti bizonytalanság negatívan hatott az ingatlanárakra. Ez a szektorban érdekelt cégeknél hozhat a vártnál gyengébb számokat. Olaszországban a választás miatti bizonytalanság már érződhet, a szélsőjobboldali erők előretörése nem kizárt. A nagy kérdés a bankrendszer jövője, habár eddig sokat költöttek annak szanálására, de ez nem hozta meg a várt eredményeket. A bankok jövője lehet bizonytalan a márciusi voksolás után, ha nem a mérsékeltebb erők győznek, akkor eshet a bankpapírok árfolyama” – tette hozzá Czachesz Gábor.

„Ott lehet visszafogott az eredménybővülés, ahol a bevételek nagy része dollárban keletkezik, mert az nagyot esett az elmúlt időszakban. Ilyenek például az európai egészségügyi szolgáltatók, ahol a bevétel több mint fele nem euróban képződik. Jól szerepelhet még az alapanyagszektor a nyersanyagárak emelkedése miatt. Ilyen a londoni tőzsdén jegyzett Glencore, az Anglo American, a Rio Tinto vagy a BHP Billiton” – mondta Kovács Bálint, az Equilor vezetőelemző-helyettese. Cégszinten egyébként már a héten sok nagyvállalat közzéteszi a számait. „A Daimler csütörtökön publikálja negyedéves eredményeit, bevétele 43,4 milliárd euróra emelkedhetett az előző évi 41 milliárdhoz képest. Az egy részvényre jutó eredmény 15 százalékkal nőhetett. A Bloomberg-konszenzus szerint a Daimler 3,25 euróról 3,5 euróra emelheti a tavalyi év után fizetendő osztalékot. A befektetők fókuszában a Mercedes-Benz személyautók-üzletágának üzemi eredményhányada, másfelől pedig az átstrukturálási tervek állnak. A Deutsche Bank pénteken teszi közzé gyorsjelentését. A nagybank az amerikai versenytársaihoz hasonlóan veszteséggel zárhatta az utolsó negyedévet, ami részben az amerikai adóreformmal magyarázható. A várakozások szerint a Deutsche Bank 11 centes osztalékfizetési javaslattal állhat elő, ez több mint 40 százalékos visszaesés lenne a tavalyihoz képest” – hangsúlyozta Kovács Bálint.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.