BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Netbankolás terén jócskán elmaradunk az EU élmezőnyétől

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Folyamatosan növekszik az internetes bankolás népszerűsége Európa-szerte, tavaly már a teljes európai felnőtt lakosság 51 százaléka élt ezzel a lehetőséggel az Eurostat kimutatásai szerint. Magyarország a maga 40 százalék alatti mutatójával a tagállamok hátsó harmadában szerepel.

2017-re az európai felnőtt lakosság (16–74 éves korosztály) 51 százaléka intézte banki ügyeit online. 2007-ben még csak a lakosság negyedéről volt ugyanez elmondható, azaz az elmúlt tíz évben megduplázódott az online bankolók aránya – derül ki az Eurostat ma közzétett statisztikáiból.

A netbankolás elsősorban a fiatalok körében népszerű, a 25–34 évesek 68 százaléka jár el így. Az Eurostat szakemberei korrelációt vélnek felfedezni az iskolázottsággal is, hiszen a magasabb végzettséggel rendelkezők 77 százaléka intézi banki ügyeit online, míg az alacsonyabb végzettséggel rendelkezők esetén ez a szám 24 százalék.

A netbankot használók aránya az Európai Unió tagállamaiban
Forrás: Eurostat

Az Európai Unión belül Dániában a legmagasabb a netbankot használók aránya (90 százalék), dobogós mögöttük Hollandia (89 százalék) és Finnország (87 százalék). A legalacsonyabb mutatókkal Románia (5 százalék) és Bulgária (7 százalék) rendelkezik.

Hazánkban átlag alatti, 38 százalék az interneten bankolók aránya, amivel mindössze hét tagállamot előz meg Magyarország.

2013-ban még mindössze a magyar lakosság 27 százaléka bankolt így. Az uniós átlag ezalatt 42 százalékról nőtt 51 százalékra.

https://www.vg.hu/vilaggazdasag/nem-hinne-mennyire-porognek-banki-appok-569419/

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.