A tulajdonosok és a menedzsment is többre értékeli a Konzumot, mint amennyire a piac most árazza – jelentette ki Jászai Gellért a Trend FM-nek. A Konzum Nyrt. elnök-vezérigazgatója szerint ez az oka annak, hogy a társaság a jelenlegi árfolyamnál magasabb, 3141 forintos árfolyamon egyenlíti ki a Balatontourist csoport és négy jelentősebb balatoni ingatlan vételárát.
A most a csoporthoz került területre szálláshelyfejlesztéssel kapcsolatos beruházást tervez a Konzum, Jászai szerint összekapcsolva a Yacht Kemping fejlesztésével. Összesen hét hektár, jelentős turisztikai fejlesztés van tervbe véve – fogalmazott.
A Hunguest Hotels Zrt. és a Balatontourist csoport is egy turisztikai üzemeltető, szállásadó társaság, csak különböző szegmensben mozognak, így rengeteg szinergia adódik a két vállalat között. Jászai szerint a vállalatirányítási és struktúra szempontjából ez a legfontosabb célja ennek a tőkeemelésnek, illetve az ezt követő vállalati integrációnak. Gyakorlatilag közös irányítás alá tud kerülni ez a két üzemeltető társaság, és a Hunguest Hotels vezetésével egy univerzális szállásadó vállalat jön létre, amely vélhetően Magyarország egyik legnagyobb – vagy a legnagyobb – szállásadója lesz, a kempingektől a három-négy csillagos illetve a 4+-os szállodákon keresztül szinte a teljes szegmensét a turisztikai vertikumnak átfogja majd. Jászai úgy véli, hogy a Balatontourist és a Hunguest Hotels az emberek által jól ismert brand, így nem biztos, hogy közös márka alá kell majd bevonni a cégeket.
A Konzum számára fontos mérföldkőnek nevezte Jászai, hogy a társaság részvényei bekerültek a Prémium kategóriába. Ahogy a vezérigazgató fogalmazott: hamarosan eljön a társaság életében az a pillanat, amikor hazai és nemzetközi intézményi befektetők komolyabb részvénycsomagokkal vagy akár tőkével megjelenhetnek a társaságban.
Jászai kitért a Mátrai Erőmű megvásárlásával kapcsolatos sajtóhírekre is: „Határozottan cáfolom, ez abszolút pletyka, egy nem jóindulatú feltételezés. A tranzakció minden szempontból a megfelelő ütemben halad, és az adásvétel lezárásra kerül még ebben a hónapban, ahogy az a szerződésekben foglalva van” – mondta Jászai.
A Gazdasági Versenyhivatal tegnap engedélyezte a befolyásszerzést a Konzum csoport számára az Appennin felett. Jászai szerint ez szintén nagyon fontos lépés a társaság életében, hiszen így el lehet kezdeni az építkezést a cégben, és végre tudják hajtani a tervezett tőkeemeléseket is.
Zöld jelzést kapott a társaság
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyta, hogy a Konzum és társkérelmezői közvetlen közös irányítást szerezzenek az Appeninnben – tájékoztattak az érintett társaságok a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A Konzum tavaly nyáron jelentette be, hogy tőzsdén kívüli ügylet útján megszerezte az Appeninn alaptőkéjének 24,51 százalékát megtestesítő, 9 755 567 darab, egyenként 100 forint névértékű törzsrészvényt, míg a Konzum magántőketársasága, a Konzum PE szintén 24,51 százaléknyi részesedést vásárolt. Ezzel a Konzum összesen 49,02 százalékos részesedést szerzett az Appeninnben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.