BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jelentős esés várható a pesti tőzsde nyitásakor

Az elemzők jelentős árfolyamcsökkenésekre számítanak a pesti tőzsdén hétfő reggel, a negatív vátrakozás indokaként egyrészt még mindig Trump csütörtöki bejelentését jelölik meg, de az olasz választás eredményeként létrejött patthelyzet sem kedvező a tőkepiacokra nézve.

Esésre számítanak a negatív nemzetközi hangulat miatt a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI-neki nyilatkozó piaci szakértők.

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, negatív hangulat uralja a nemzetközi részvénypiacokat a Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke által bejelentett kereskedelmi háború veszélye miatt, ezáltal jelentős mínuszban nyithatnak az európai tőzsdék, köztük a BÉT is. Az elemző a magyar piacon indexet illetően és a blue chipeknél is esésre számít a nap folyamán.

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzőjének kommentárja szerint bizonytalanság uralkodik az európai piacokon, miután patthelyzet alakult ki Olaszországban a hétvégén tartott választások után. Ez nem kedvez a BUX-indexnek sem, amely technikailag is a lefelé tartó trendet erősítette meg pénteken, amikor is mélyen a 200 napos mozgóátlag alatt zárt.

A héten várható makrogazdasági események közül kiemelte, hogy a Fitch Ratings hitelminősítő pénteken vizsgálja a magyar államadósságot, ugyanakkor az elemző megjegyezte, hogy az április 8-i országgyűlési választások előtt nem számít „meglepetésekre”.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 828,67 pontos, 2,19 százalékos csökkenéssel, 36 939,18 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 21,7 milliárd forint volt. A Mol 90 forinttal, 3,21 százalékkal, 2718 forintra csökkent, 5,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 220 forinttal, 1,95 százalékkal, 11 090 forintra esett, forgalmuk 9,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,66 százalékkal, 451,50 forintra gyengült, forgalma 397,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 130 forinttal, 2,31 százalékkal, 5505 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 5,7 milliárd forintot ért el.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.