BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jól teljesítettek a BÉT vezető papírjai

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 146,68 pontos, 0,40 százalékos emelkedéssel, 37 087,05 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 8,4 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött a pénteki záráshoz képest.

Alacsony forgalom, oldalazás jellemezte a vezető részvények kereskedését a BÉT-en, nem volt érdemi elmozdulás a pénteki záróárakhoz képest. A nemzetközi hangulat továbbra is negatív – mondta el az MTI-nek Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

Cinkotai Norbert, a KBC Equitas elemzője a köztévé műsorában úgy vélekedett, nem volt rossz a kereskedés a BÉT-en. Európában negatív a hangulat, délután 5 óra körül mínusz 0,5 és mínusz 1 százalék között voltak az indexek. Ez részben azzal magyarázható, hogy az euró erősödni kezdett a dollárral szemben, ami kedvezőtlen az exportáló cégek számára – mondta.

Hétfőn a kibocsátó kérésére felfüggesztették az Opus részvényeinek tőzsdei kereskedését, mert a társaság fontos bejelentésre készült. A kibocsátó azt adta hírül, hogy az Opus-csoport két lépésben kivásárolja a Mátrai Erőmű Zrt.-ből a prágai központú Energeticky a Prumyslovy Holding (EPH) tulajdonrészét. Az Opus-részvények kereskedése a bejelentés után 16 órakor újraindult, negyed órával később árfolyamuk meghaladta az 530 forintot, az előző kereskedési napon a záróár 507 forint volt.

Az Opus-részvények végül 2,76 százalékos emelkedéssel, 521 forinton fejezték be a napot.

  • A Mol 2 forinttal, 0,07 százalékkal 2822 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,44 százalékkal 11 350 forintra nőtt, forgalmuk 2,7 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,45 százalékkal 443 forintra csökkent, forgalma 99,4 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,78 százalékkal 5200 forintra emelkedett, forgalmuk 3,2 milliárd forintot ért el.
  • A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3808,07 ponton zárt hétfőn, ez 48,44 pontos, 1,29 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

    Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.