BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Belgrád egységes piacot akar

Aleksandar Vucic szerb államfő ismét felvetette a nyugat-balkáni térség egységes piacának ötletét. A határok csak a politikusoknak kellenek, az üzletembereknek, akik az üzleti logika szerint gondolkodnak, csak akadályt jelenthetnek – mondta. „Továbbra is ragaszkodom az elképzeléshez, és azért fogok harcolni, hogy a térség egységes piaca létrejöhessen, mert a régiónak gazdasági szempontból csak így van esélye” – vélekedett Vucic. A szerb elnök az idei rendezvény partnerországának képviselőjeként nyitotta meg a mostari Nemzetközi Gazdasági Vásárt, és akkor beszélt ismét az egységes piac ötletéről.

A szerb elnök már korábban is kifejtett elképzelése szerint a Nyugat-Balkánon a vámok és az adók egységesítésére, valamint egységes piac létrehozására lenne szükség, hogy a befektetők minden országban hasonló feltételekkel találkozzanak, az árut szállító tehergépjárműveknek pedig ne kelljen esetenként egy napig is a határon várakozni a szigorú vámelőírások miatt. A szerb államfő véleménye szerint a gazdasági együttműködés egyben a korábban egymással háborúzó országok békéjének és stabilitásának az alapja lehetne. Az általa vizionált térség lényegében az egykori délszláv állam területét ölelné fel, Szlovéniát kivéve. Ide tartozna viszont Albánia, amely nem tartozott sosem Jugoszláviához.

A sikeres együttműködés példájaként Vucic Szerbiát és Bosznia-Hercegovinát említette, kiemelve, hogy a két ország közötti árucsere-forgalom az utóbbi időben átlagosan évi 200 millió euróval növekedett, mostanra majdnem eléri a

2 milliárd eurós szintet.

Marko Cadez, a Szerbiai Gazdasági Kamara elnöke szerint egy ilyen egységes piac megteremtése a legtöbb vállalat szempontjából a megmaradás kérdése. Az érvényben levő mechanizmusokat még a múlt században, a CEFTA keretében vezették be, mára elavultak. Olyan intézkedésekre van szükség, amelyek elősegítik az áruk és szolgáltatások zavartalan áramlását a térségben – mondta a kamaraelnök.

Szerbia partnerországként van jelen az április 14-ig tartó mostari rendezvényen, amelyen csaknem 70 szerbiai vállalat is bemutatkozik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.