BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erősödéssel zárta a hetet a BUX

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 255,32 pontos, 0,68 százalékos emelkedéssel, 37 916,31 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy

a nemzetközi trendnek megfelelően mozgott a BUX, amely az OTP és a Mol emelkedésének köszönhetően pluszban zárt.

Hozzátette: a Mol úgy emelkedett, hogy az osztalékfizetés híre miatt csökkent az árfolyama. Az elemző megjegyezte, hogy a nap folyamán megjelent amerikai munkaerőpiaci adatokra a piac pozitívan reagált.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: alacsony forgalmú, enyhe emelkedést hozó nap volt a BÉT-en, ahol mérsékelt optimista hangulat uralkodott, a gyengébb nyitás ellenére emelkedéssel zárt a BUX. Kiemelte, hogy a vezető részvényeket kivétel nélkül vásárolták, a Mol papírjaival pénteken már az osztalékszelvény nélkül kereskedtek, emiatt az árfolyama csökkent, de az osztalékkal korrigálva a Mol papírjai is drágultak.

  • A Mol 88 forinttal, 2,97 százalékkal 2870 forintra csökkent, 2,3 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,73 százalékkal 10 980 forintra erősödött, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,11 százalékkal 453 forintra esett, forgalma 186,3 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,46 százalékkal 5360 forintra gyengült, a részvények forgalma 778,7 millió forintot ért el.
  • A BUMIX 4246,92 ponton zárt pénteken, ez 36,75 pontos, 0,87 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

    Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.