A főváros is a pénzéhez juthat
Még augusztusban megvizsgálja az igazgatóság, hogy a csődegyezségi megállapodás ellen szavazó és a csődegyezségi tárgyaláson részt nem vevő hitelezők követelésállományát – amely összesen valamivel több, mint 3,5 millió forint – pénzbeli teljesítéssel rendezze-e – mondta a Világgazdaságnak Balázs Csaba, az Est Media egyetlen munkatársa. Hozzátette:
a legnagyobb nemmel szavazó hitelező a Fővárosi Önkormányzat volt, s természetesen elképzelhető egy részvénycserés megoldás is, ha a nemmel szavazókkal mégis egyezségre jutnak.
A társaság hitelezői a csődegyezség keretében követelésük járulékait, valamint a tőkeösszeg 97,45 százalékát elengedték, az Est Media pedig arra vállalt kötelezettséget, hogy követelésük fennmaradó 2,55 százalékát – amely 30,62 millió forintnak felel meg – névértéken tőkévé konvertálja.

A Fővárosi Törvényszék Cégbíróságaaugusztus 7-i hatállyal jegyezte be a társaság július 12-én elhatározott alaptőke-emelését.
Ez alapján a társaság jegyzett tőkéje 52 316 857,32 forintról 79 416 205,44 forintra növekedett.
Időközben a tőkepiaci működés szempontjából lényeges szereplőkkel – mint a Budapesti Értéktőzsde, a KELER és a Magyar Nemzeti Bank – megállapodtak, hogy a csődegyezségben foglalt 2,55 százalékkal szemben az Est Media tartozásának száz százalékát kifizeti a Park Teniszklub Zrt. A három hitelezőnél fennálló tartozás 22,7 millió forint. E három hitelező a törvényi korlátozások miatt nem szerezhet részvénytulajdont az Est Mediában.
A Park Teniszklub Zrt. vagyonkezelő társaság még június közepén jelentette be, hogy a tulajdonában álló GlobTerm Kft. és Dynamopest Kft. mintegy 22,2 millió forintnyi követelést vásárolt meg az Est Media hitelezőitől. A megvásárolt követelésekből a társaság részvényeket keletkeztetett, amelyek a GlobTerm Kft. és a Dynamopest Kft. tulajdonába kerültek, így azokkal Park Teniszklub rendelkezik.
A teljes cikket a Világgazdaság csütörtöki számában olvashatja


