Pénz- és tőkepiac

Nő a spekuláció a technológiai papírok esésére

Az abszolút rekorder a kínai Alibaba, amelynek esésére 19 milliárd dollár értékben nyitottak megbízást a befektetők,

Egy év leforgása alatt 42 százalékkal, közel 37 milliárd dollárra hízott az öt vezető technológiai árfolyamesésére játszó pozíciók állománya – idézte a Bloomberg az S3 Partners felmérését. Az úgynevezett FAANG-részvények (Facebook, Apple, Amazon, Netflix, Google) idén szárnyalnak, ami a héten története során először a 8000 pont felé merészkedő Nasdaq teljesítményén is meglátszik. Az S3 összesítéséből kiderül, a Nasdaq 2018-as emelkedésének mintegy fele csak ennek az öt részvénynek az érdeme. Az amerikai tech papírok közül a legtöbben az Amazon esésére fogadnak, az általuk nyitott állomány megközelíti a tízmilliárd dollárt. Az S3 Partners kutatásvezetője, Ihor Dusaniwsky szerint

azért áramlik ekkora mennyiségű pénz a részvényár csökkenésére játszó pozíciókba, mert a befektetők úgy vélik, minél többet emelkedett idén egy papír árfolyama, annál nagyobbat fog esni a jövőben.

Fotó: AFP

Az Amazon-részvényekre nyitott shortállomány globális összevetésben nem kerül fel a képzeletbeli dobogóra. Az abszolút rekorder a kínai Alibaba, amelynek esésére 19 milliárd dollár értékben nyitottak megbízást a befektetők, a nem technológiai cégek közül pedig a Tesla bukására is sokan számítanak (10,5 milliárd dollárral), de a kínai Ping An biztosítótársaság is a shortosok össztüze alá került, 13 milliárd dollárnyi spekulatív tőke gyűlt össze a zuhanására várva.

A részvénypiac egyelőre keményen bünteti a shortolást, főleg az amerikai cégek tekintetében. Az Alphabet- (Google) papírok 18 százalékot meneteltek idén, noha az esést váró befektetők több kockázatot látnak a részvénnyel kapcsolatban, többek közt kételkednek a cég visszatérésében a kínai piacra. A Tesla-részvények az év eleji szinten forognak, ám nagy árfolyammozgást váltott ki a fő tulajdonos, tweetje, amelyben a részvény kivezetését lebegtette meg, majd hetekkel később visszakozott az ötlettől.

Valódi szitokszó lehet a shortra játszók körében a Netflix, amelynek részvénye 92 százalékkal drágult 2018-ban. Az emelkedés annak ellenére nem veszít a dinamikájából, hogy a második negyedéves eredménybeszámoló némi csalódást keltett a vártnál kevesebb előfizetői szerződés miatt. A Wedbush elemzője szerint a Netflix költségei valósággal elszálltak, célárfolyamuk 125 dollár, miközben a kereskedésben 368 dolláron forog a papír.

A teljes cikk a Világgazdaság pénteki számában olvasható

tőzsde részvénypiac FAANG-részvények
Kapcsolódó cikkek