BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyengülve fejezte be napot a BUX

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A BUX 264,71 pontos csökkenéssel fejezte be a keddet.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 264,71 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 39 058,30 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy a BÉT gyengüléséhez hasonlóan estek vissza az európai tőzsdék is.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

A csökkenést az amerikai részvénypiacon megjelenő eladói nyomás okozhatta, amely a keddi adatok szerint tovább folytatódik

– tette hozzá. A szakértő a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntésére utalva megjegyezte, hogy a monetáris kondíciók változatlansága megfelel a piaci várakozásoknak.

  • A Mol 14 forinttal, 0,45 százalékkal, 3110 forintra erősödött, 2,7 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 160 forinttal, 1,40 százalékkal, 11 290 forintra csökkent, forgalmuk 5,0 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,58 százalékkal, 430 forintra nőtt, forgalma 442,3 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 1,03 százalékkal, 5270 forintra esett, a részvények forgalma 880,0 millió forintot ért el.
  • A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3856,22 ponton zárt kedden, ez 37,81 pontos, 0,97 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

    Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.