BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elindult a roham a SZÉP-kártyákért

Egyre több vállalkozás, magánszemély érdeklődik a cafeteriában lényegében egyedül kedvezményesen nyújtható SZÉP-kártya iránt, de a lehetőség megmozgatta az elfogadóhelyek érdeklődését is. Az elmúlt év végi átszerződési időszak a szolgáltatók szerint nem okozott fennakadást, ám akik elmulasztották az új szerződés átvételét, egyelőre nem használhatják fel az új feltöltéseket.

Egyre nagyobb érdeklődést tapasztalnak a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya) kibocsátásában érdekelt pénzintézetek a konstrukció iránt, amely a januártól hatályos cafeteriaváltozások következtében egyedül marad a kedvezményesen – 34,5 százalékos adó- és járulékteher mellett – nyújtható cafeteriaelemek között.

A munkáltatók részéről az év utolsó hónapjaiban határozottan érzékelhető volt a SZÉP-kártya iránti érdeklődés növekedése, az új kártyarendelések száma számottevően emelkedett az előző évhez képest

– tájékoztatta a Világgazdaságot az OTP Bank. A K&H közlése szerint nagy számban érdeklődnek náluk a munkáltatók, hogy miként segíthetik dolgozóik SZÉP-kártyához jutását, de sok munkavállaló is felkeresi a K&H Bank fiókjait, hogy SZÉP-kártyát igényeljen.

Az MKB-nál is egyre többen kopogtattak decemberben, ám a pénzintézet a fő rohamot az ünnepi időszak visszafogottsága és az előző évi zárás után, január–februárra várja. A banknál arra számítanak, hogy a növekedés nemcsak új ügyfeleket, új munkáltatói kapcsolatokat fog hozni, hanem a már meglévő munkáltatóiknál több kártyabirtokos fog igényelni SZÉP-kártyát, és az egy főre eső juttatás is emelkedni fog. Erre jó alapot nyújthat, hogy a régi (és az új) partnerek már a múlt év végével el is kezdték utalni a pénzt a dolgozói számlákra. Ezt jelzi, hogy az MKB Bank közlése szerint az utolsó negyedévben 10 százalékkal több befizetés érkezett időarányosan a számlákra, mint egy évvel korábban.

Az idegenforgalmi vállalkozások is sokat profitálhatnak a változásból
Fotó: VG / Kallus György

Az új munkáltatói és magánszemély partnerek mellett a kártyaelfogadói oldal is szépen bővül, hiszen az idegenforgalmi vállalkozások is sokat profitálhatnak abból, hogy a béren kívüli juttatások között igazán tömegesíthető megoldásként már csak a SZÉP-kártya áll rendelkezésre. Az OTP közlése szerint tavaly év végére már több mint 33 ezer elfogadóhelyen lehetett a bank által kibocsátott plasztikkal fizetni, ami 9 százalékos bővülés a 2017 év végi adathoz képest. A K&H-nál inkább az elfogadóhelyek számának folyamatos bővülését, semmint az év végi rohamot tartották fontosnak hangsúlyozni. Az új világ közvetlenül azt követően érkezett a SZÉP-kártyák piacára, amikor a jogszabályok változása miatt valamennyi meglévő ügyfélnek meg kellett újítania szerződését a kártyakibocsátó pénzintézettel. A három kártyakibocsátó közül az OTP-nél arról beszéltek, hogy kártyabirtokosaik több mint 90 százaléka, 1,1 millió ügyfél megkötötte szerződését. Az MKB Bank közel 241 ezer SZÉP-kártya-tulajdonosa közül csaknem 190 ezren már biztosan a bank ügyfelei maradnak, ám a pénzintézetnél arra számítanak, hogy a 2019. évi cafeteriaválasztások lezárásának időpontjára (áprilisra) a régi ügyfelek száma bizonyosan jóval meghaladja majd a 200 ezret. A K&H tájékoztatása szerint a mostani időszakot kihasználva főleg olyan ügyfelek szüntették meg a SZÉP-kártyáikat, akik már nyugdíjba vonultak vagy külföldre költöztek, és nem kapnak már cafeteriajuttatást. A lemorzsolódás a banknál is csak néhány százalékos volt.

A SZÉP-kártyákat immár pénzforgalmi szolgáltatóként nyújtó pénzintézeteknek az elfogadókkal is újra kellett szerződniük, de a bankok szerint ezek is rendben lezajlottak. Ennek ellenére az év elején több panasz is érkezett, amelyek szerint a kártyabirtokosoknak problémáik voltak az elfogadással. Lapunknak mindhárom szolgáltató azt jelezte, hogy a normális üzemmenettől eltérő problémák nem voltak az elfogadásban, nem volt tapasztalható visszautasított tranzakció, az átszerződés folyamata nem okozott fennakadást a meglévő egyenlegek költésében. Természetesen olyan előfordulhatott, hogy egy-egy elfogadóhelyen valamilyen okból nem működött a kártyaelfogadás (például meghibásodott a terminál, vagy átmenetileg megszűnt az internetelérés). Az OTP Banknál arra hívták fel a figyelmet, hogy azon kártyabirtokosok, akik január 5-ig nem vették át a szerződésüket, ezt követően nem kaphatnak új munkáltatói feltöltéseket, amíg egy OTP-bankfiókban ezt nem pótolják. A kártyákra korábban feltöltött összegeket az átszerződést elmulasztó ügyfelek is felhasználhatják.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.