BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább erősödhet a norvég korona

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A norvég jegybank január 24-én tartott kamatdöntő ülést, és a várakozásoknak megfelelően nem módosított a 0,75 százalékos kamatszinten.

A dollár-norvég korona árfolyama jelentősen csökkent januárban, és várakozásom szerint a folyamatnak még nincs vége, hiszen mind a fundamentális, mind a technikai tényezők ezt támogatják.

A norvég jegybank január 24-én tartott kamatdöntő ülést, és a várakozásoknak megfelelően nem módosított a 0,75 százalékos kamatszinten, de a következő, március 21-én esedékes ülésen várhatóan 25 bázispontos kamatemelésről határoz, mivel az inflációs folyamatok további monetáris szigorítást tesznek szükségessé.

Ezzel szemben a Fed a múlt héten megjelent közleményében leszögezte, hogy türelmes lesz a további lépéseket illetően, és szükség esetén a jegybanki mérleg leépítésének menetét is kész korrigálni. Az amerikai jegybank ezzel lényegében várakozó álláspontra helyezkedett, a beérkező makrogazdasági adatoktól teszi függővé a továbbiakat, és várakozásom szerint az idei év első felében nem fog kamatot emelni.

Összességében tehát a két jegybank széttartó monetáris politikája önmagában is indokolja a norvég korona erősödését a dollárral szemben, de a makrogazdasági folyamatok és a technikai kép is ezt a várakozást támasztja alá.

Norvégiában tavaly az infláció jelentősen meghaladta a jegybank célértékét, de a maginfláció kismértékben elmaradt tőle. Eközben az Egyesült Államokban a PCE-árindex a jegybank célszintje közelében tartózkodik, és a következő negyedévekben valószínűleg nem is fogja átlépni.

A technikai képen a Fed kamatdöntő ülése után fontos támasz alá került a jegyzés, a támasz 8,45 közelében húzódott. Ezzel erőteljes jelzést kaptunk a további csökkenés, azaz a norvég korona erősödésének irányába.

Egy jellegzetes technikai alakzat, a fej és vállak formáció nyakvonala volt az említett támasz, az alakzati célárfolyam pedig 8,05-ra mutat, amely a jelenlegi szintről további 4,9 százalékos mozgást jelentene. Emiatt a mostani árfolyamszinten kedvező lehetőség adódik egy dollár-korona short pozíció nyitására, a célárfolyamot 8,06 közelében, míg a stop szintet 8,61-nál érdemes meghatározni, így a pozíció hozam-kockázat aránya meghaladná a 2,5-1-es arányt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.