Pénz- és tőkepiac

Egyre hosszabb időre fixálják a lakáshitel-szerződéseket

Amellett, hogy szinte teljesen visszaszorultak a változó kamatozású konstruk­ciók az új lakáshitel-szerződéseknél, az átlagos kamatperiódus is egyre hosszabb. A tíz éven túli kamatperiódusú hitelek aránya meghaladta a 10 százalékot az első negyedévben.

Egyre hosszabb időre próbálják rögzíteni lakáshitelük feltételeit a frissen szerződő ügyfelek, miközben a változó kamatozású kölcsönök aránya minimálisra csökkent az első negyedévre – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból. A jegybank statisztikái szerint 2019 márciusára megközelítette a 106 hónapot a kamatperiódus átlagos hossza az újonnan megkötött lakáshitel-szerződéseknél, miközben egy évvel korábban még a 65-öt sem érte el.

Fotó: Kallus György / VG

A részletes folyósítási adatokat vizsgálva szintén az derül ki, hogy egyre inkább kitolódnak a beállított kamatperiódusok az új szerződéseknél. Az első negyedévben folyósított 201 milliárd forintnyi lakáshitelből 118,8 milliárd öt és tíz év közötti kamatfixálású volt, ez több mint 59 százalékos részesedés. Ehhez képest egy évvel korábban még az új szerződéseknek csak a 23,9 százaléka tartozott ebbe a csoportba, 40,5 milliárd forintnyi folyósítás mellett. Látványosan emelkedik a tíz éven túli hitelek aránya is: 10,6 százalékra ugrott a 2017. első negyedévi 5,4-ről.

Az egy és öt év közötti kamatperiódusú kölcsönök aránya viszont 42,7-ről 25,7 százalékra olvadt egy év alatt, a változó kamatozású, de legfeljebb egyéves kamatfixálásúaké pedig 28-ról 4,6 százalékra. Mindebből az következik, hogy miközben a változó kamatozású konstrukciók mára csak marginális szerepet kapnak az új lakáshitel-portfólióban, az öt- és tízéves kamatperiódusú, valamint a végig fix kamatú változatoké a főszerep.

A teljes cikk a Világgazdaság pénteki számában olvasható

Magyar Nemzeti Bank lakáshitel-szerződés MNB jegybank
Kapcsolódó cikkek