Kalandos úton került új gazdához, a román államhoz a Banca Romaneasca pénzintézet, amelyet tavaly az OTP Bank is kinézett magának.
Sárosi Viktor
2019.06.26, 11:01
Megosztom a cikket
A román pénzügyminisztérium tulajdonában álló Eximbank megvásárolta a görög National Bank of Greece csoporttól a Banca Romaneasca (Brom) pénzintézetet, amelyet korábban az OTP Bank Romania is meg akart venni. A rendszerváltás óta Romániában először történt meg, hogy egy állami hitelintézet a privát szférából vásárolt bankot. A vételár a Ziarul Financiar értesülése szerint 310 millió euró, amely két részből tevődik össze:
60 millió euró fizetendő a banki tőkéért, a maradék 250 millió euró pedig a görög anyabank által a Bromnál elhelyezett betétért és az alárendelt kölcsöntőkéért jár.
Fotó: Shutterstock
Az Eximbankhoz a Brom 99,28 százalékos részvénycsomagja kerül át, a tranzakciót a Román Nemzeti Banknak is jóvá kell hagynia. Az utóbbi lépés minden bizonnyal csak formalitás, bár a tavalyi évet 37,5 millió lej (8 millió euró) nettó profittal záró Brom esetében nem lehet biztosra menni: ismert, az OTP Bank tulajdonszerzését a keleti szomszédunk jegybankja tavaly tavasszal hivatalos magyarázat nélkül utasította el.
A tranzakció pénzügyi részletét és az ajánlatban szereplő összeget az OTP és a görögök nem hozták nyilvánosságra, a magyarországi elemzők akkoriban 70–100 millió euró közé tették az OTP ajánlatát. Ha nincs a jegybank vétója, a Brom megszerzése illeszkedett volna az OTP régiós vásárlási stratégiájába, a 2017 és 2018 végén is mintegy 136 millió euró saját tőkével rendelkező román bankért az OTP a könyv szerinti érték felét-háromnegyedét fizette volna ki.
A teljes cikk a szerdai Világgazdaságban olvasható
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.