BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Brazília történelmi mélypontra csökkentette az alapkamatot

A brazil jegybank a piaci várakozásoknak megfelelően 50 bázisponttal, történelmi mélypontra, 5,5 százalékra csökkentettet az alapkamatot.

A jegybank kamatdöntő bizottsága, a Copom az közölte, hogy az intézkedéssel a brazil gazdaság nemrég beindult növekedését kívánja segíteni.

Szakértők szerint a jegybank az idén még alacsonyabbra, 5 százalékra csökkentheti az alapkamatot és ezen a szinten tartja jövőre.

A központi bank közleményében megjegyezte, hogy „kockázatokat jelent a brazil gazdaságra a globális gazdaság növekedésének lassulása”.

Fotó: AFP

A brazil jegybank július végén 6 százalékra csökkentette az alapkamatot az előzőleg másfél évig érvényes 6,5 százalékról.

Brazília gazdasága az első negyedévben 0,1 százalékkal zsugorodott, először jegyeztek fel gazdasági visszaesést 2016 óta, a második negyedévben azonban már 0,4 százalékkal erősödött.

Brazília Latin-Amerika legnagyobb és egyben a világ hetedik legnagyobb gazdasága.

A jegybank legközelebbi kamatdöntő ülését december 11-én tartja.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.