BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újra felívelő pályára állt a Micron

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A vámháború továbbra is folyik, de a Micron szerencséjére a technoló­giai szektor trendjei is rendíthetetlenek.

Volatilis kereskedés jellemezte az idén a Micron árfolyamát, a csip­gyártó a 30 dolláros lokális alj után indult neki az új évnek, majdnem 50 százalékot emelkedett, utána visszatért a 32 dollárhoz. Szeptem­berben már 50 dollár fölött jár a kurzus, pedig a Micron az egyik legnagyobb kínai kitettségű technológiai vállalat, olyan partnerekkel, mint a Huawei. Emellett nem a defenzív természetéről híres, de egyelőre a recessziós félelmek sem befolyásolták a papír értékét. Minek köszönhető, illetve indokolt-e a befektetők optimizmusa?

A tavalyi viharok alaposan megtépázták a részvény árfolyamát, amely mindenkori csúcsáról a felére zuhant vissza. Ebben az általánosan negatív részvénypiaci hangulatnak, az amerikai–kínai kereskedelmi háborúnak, a vállalat szintjén pedig az összeomló NAND- és DRAM-keresletnek egyaránt volt szerepe. A vámháború továbbra is folyik, de a Micron szerencséjére a technoló­giai szektor trendjei is rendíthetetlenek.

Mobiltelefonjaink változatlanul egyre nagyobb teljesítményűek, a felhőtechnológia hasít, a telekom cégek 5G-ért folytatott versenye pedig szintén újra és újra meglóduló keresletet eredményez a memóriacsipek piacán. A kereslet csökkenése sem azt jelezte, hogy a Micron vevőinek ne lett volna szükségük csipekre, hanem inkább a készleteiket használták fel. Ezek azonban nem tartanak örökké, az elmúlt hónapok árfolyam-emelkedése már azt mutatja, hogy ismét növekedő pályán mozog a Micron csipjeinek kereslete. Ez a fajta ciklikusság egyébként természetes velejárója ennek az ágazatnak.

Fotó: Shutterstock

Árazás vonatkozásában az ár-könyv szerinti értékmutatóra (P/BV)­ hívnám fel a figyelmet. Az említett ciklusok alján 1-es értékhez közeli rátával forognak a társaság részvényei, a ciklus csúcsán a háromszoros szorzó jellemző a saját tőkéhez viszonyított árazásban. A P/BV-ráta most 1,58-os értéket mutat, ez az említett tartomány alja. E mutató szerint tehát a Micron 50 dollár fölött sem kifejezetten drága, de a volatilitás várhatóan továbbra is velejárója lesz a részvény árfolyamának.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.