Pénz- és tőkepiac

Csak a lengyel piacon futott a szekér

A kimagasló lengyelországi növekedéssel ellentétes hatás érvényesült a Duna House magyarországi piacain, ahol a jutalékbevételek két év után először csökkentek.

A Duna House (DH) csoport 2,6 milliárd forint ingatlanközvetítési jutalékot ért el a harmadik negyedévben, ami lényegében megegyezik az egy évvel korábbival – derül ki a tegnap publikált harmadik negyedéves számokból. A csoportszintű (a cseh és a lengyel érdekeltségekkel együtt számított) jutalékbevételek alakulására a júniusban bevezetett új lakossági államkötvény, a MÁP Plusz és a júliusban induló új családtámogatási programok körüli kezdeti bizonytalanság után az erős nyári forgalom is rányomta a bélyegét.

Foto: Kallus György/Világgazdaság

A magyar piacon 9 százalékkal visszaeső, kétmilliárd forintos bevétellel zárta a negyedévet az ingatlanközvetítő, az egy irodára jutó jutalékszint pedig 14 százalékkal csökkent. A gyenge hazai teljesítményt kompenzálta a lengyelországi kiugró, 46 százalékos növekedés, amelyet a kedvező piaci környezet és a jelentős irodaszám-bővülés is támogatott.

Az ingatlanközvetítő jutalékának már az ötöde származik Lengyelországból.

A legkisebb, cseh piacon 5,5 százalékkal csökkent a jutalékok volumene. A KBC Equitas az elemzésében rámutat: az irodaszám-bővülés ellenére két év után először csökkentek a DH hazai jutalékbevételei. A tranzakciók 7 százalékos csökkenését felülmúlta a hálózati jutalékbevétel visszaesése, ami szintén példa nélküli az utóbbi években.

A saját irodák a franchise üzleteknél gyengébben teljesítettek, a Duna House tulajdonában lévő 29 ingatlanközvetítő iroda 435 millió forint jutalékbevételt gyűjtött be, ami éves alapon 3,6 százalékos csökkenés. A visszaesést az ebben a szegmensben is felülteljesítő lengyel hálózat tompította, a jutalékbevételek itt a harmadukkal nőttek, szemben a hazai irodák 12 százalékkal zsugorodó eredményével.

Továbbra is remekel a hitelszegmens: a harmadik negyedévben már 47,5 milliárd forintnyi hitelt közvetített a társaság az egy évvel korábban kihelyezett 25 milliárd forint után, vagyis egy év alatt csaknem duplájára nőtt a volumen.

A teljes cikket a Világgazdaság szerdai számában olvashatják

közvetítői jutalék Duna House Lengyelország hitelállomány ingatlanpiac
Kapcsolódó cikkek