Pénzügyi tudatosságot fejlesztő szervezeteket támogat a PM
A nyertes pályázatok játékosan, interaktívan ismertetik meg a mindennapi pénzügyekkel a gyerekeket.
MTI
2019.11.25, 08:00
Megosztom a cikket
Összesen húszmillió forintot nyert a diákok pénzügyi ismeretének bővítését elősegítő pályázatán tíz, iskolákkal együttműködő alapítvány. A nyertes pályázatok példaértékűek, másolandó modellek lehetnek a legtöbb iskola számára, ugyanis azok a gyerekeket játékosan, interaktívan ismertetik meg a mindennapi pénzügyekkel – mondta Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára.
A kormány pénzügyi tudatosságot fejlesztő stratégiája kiemelt hangsúlyt helyez arra, hogy minél hatékonyabb eszközökkel és minél szélesebb körben szólítsa meg a fiatalabb korosztályokat – emelte ki az államtitkár. Ezt a célt szolgálta a Pénzügyminisztérium pályázata is – tette hozzá.
Elmondta, a gyakorlat már igazolta, hogy a fiatalok sokkal nyitottabbak és érdeklődőbbek egy-egy téma iránt, ha azt játékosan és kreatív feladatokon keresztül sajátíthatják el. A tárca ezért hirdetett pályázatot olyan iskolákkal együttműködő alapítványok számára, amelyek
a hagyományos tanórai kereteken túl szakemberek bevonásával szeretnének ilyen témájú programokat megvalósítani
– magyarázta.
Gion Gábor elmondta, hogy a nyertes pályázók olyan
innovatív, gyakorlat-orientált programokat fejlesztettek ki, amelyek idővel világszerte is példaértékű modellekké válhatnak.
Fotó: AFP
A Pénzügyminisztérium ezeket a pilot jellegű projekteket nyomon követi, így a tanév végére már a gyakorlati tapasztalatok is rendelkezésre állnak.
Néhány, idén már megvalósuló projektet ki is emelt az államtitkár. Az egyik nyertes szervezet például nyolc állomáson keresztül navigálja végig úgy, egy izgalmas, játékos akadálypályán a gyerekeket, hogy közben a diákok a legfontosabb pénzügyi ismereteket is elsajátíthatják.
Sokat segíthet a pénzügyi folyamatok megértésében az is, ha a pénzügyi felsőoktatásban tanuló hallgatókat bevonják az oktatásba
– folytatta a felsorolást Gion Gábor.
Közölte, nagy eredményeket várnak attól a projekttől is, amelyik az informatikát integrálva egy társasjátékot fejlesztett ki erre a célra. Hiánypótló az a nyertes pályázat, amelyik saját nevelési, valamint hátrányos helyzetű gyerekeket ismertet meg a mindennapi pénzügyekkel és a takarékoskodás fogalmával – mondta.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.