BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A MÁP Plusz elszívó hatást fejt ki a TBSZ-ekre

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Világgazdaságnak nyilatkozó piaci szakértők szerint a TBSZ-eken gyarapított és az év végén felszabaduló megtakarítások egy része valószínűleg az államkincstári számlákra kerül, és lakossági állampapírként folytatja pályafutását.

Még pár hét, és kiderül, mekkora összeg hullik – adómentesen – a megtakarításaikat tartós befektetési számlákon (TBSZ) fialtatók ölébe. Az év végén lejár a 2014-es gyűjtőévben nyitott TBSZ-ek ötéves tartási ideje. Tavaly, az év utolsó napján több mint 600 milliárd forinthoz jutott hozzá a 2013-as gyűjtőévben megnyitott, kiemelkedően magas számú, több mint 111 ezer TBSZ-számla tulajdonosa.

Az év végén felszabaduló összeg várható felhasználásáról megoszlanak a vélemények, az viszont biztos, hogy lehet számolni a Magyar Állampapír Plusz (MÁP Plusz) elszívó hatásával is. Az idén július 1. után kibocsátott lakossági állampapírok kamatjövedelme után már nem kell adót fizetni, tehát aki állampapírt tart, annak felesleges TBSZ-t nyitnia, hiszen ennél ötéves türelmi időhöz kötött az adómentesség, ráadásul a tartási idő közbeni felbontás esetén kamatadót kell fizetni.

A Random Capital tulajdonos-tanácsadója, Virág Ferenc elmondta a Világgazdaságnak, hogy lakossági ügyfeleik többsége alapvetően az értékpapír típusú befektetéseit, főleg a részvényeit kezeli a náluk nyitott TBSZ-számlákon. A Random szakértője szerint ezen típusú TBSZ-ekről nem várhatók nagyobb mozgások az ötéves periódus lejártával. A bankoknál vezetett tartós befektetési betétszámlákat tekintve már érdekesebb a helyzet, ott lehet realitása a megtakarítások egy része átcsoportosításának az államkincstári számlákra. Virág Ferenc hozzátette, évek óta egyre több Random-ügyfél nyit TBSZ-számlát a normál értékpapírszámlája mellé, s ez a trend várhatóan idén is folytatódik.

A szabályozás szerint egy ügyfél kétfajta TBSZ-t nyithat, az egyiken bankbetéteket, a másikon értékpapírokat (kötvények, részvények, befektetési jegyek) lehet tartani. Az év végén az ügyfeleknek nyilatkozniuk kell, hogy hosszabbítanak-e, ha nem tesznek semmit, akkor a 2014-es TBSZ-ek lejárnak, és a megtakarítások normál számlára kerülnek.

„Arra számítunk, hogy a privátbanki üzletágunk lakossági ügyfelei továbbra is tartós befektetési számlákon fialtatják megtakarításaikat” – mondta a Világgazdaságnak Tabányi Mónika, a Concorde Értékpapír private és premium banking igazgatója. Az átlagosan 200 millió forintos portfólióval rendelkező privátbanki Concorde-ügyfelekre az a jellemző, hogy megtakarításaik 90 százaléka van TBSZ-en, és a befektetett eszközökön belül 30 százalékra tehető a kockázatmentes termékek – jellemzően magyar állampapírok – aránya. „A 2014-ben a TBSZ-ekre befizetett és 2019. év végén felszabaduló megtakarítások egy része a bankoknál és a befektetési szolgáltatóknál nyitott számlákról – költségcsökkentési szempontok miatt – átkerülhet az államkincstári számlákra, ám a privátbanki ügyfélszegmens részéről nem számítunk ilyen irányú mozgásokra ” – tette hozzá Tabányi Mónika. A Concorde azt várja, hogy az ügyfelei nagy része továbbra is élni fog a TBSZ-ek nyújtotta adóelőnyökkel, és meghosszabbítja az idén lejáró számlákat.

A TBSZ-ek mintegy 70 százalékát hitelintézeteknél vezették az ügyfelek, a kezelt TBSZ-vagyon arányában ennél kevesebb, 67 százalékos volt a bankok részesedése szeptember végén, amikor 2726 milliárd forintot értek a TBSZ-eken vezetett megtakarítások.

A pénzügyi szolgáltatók év végi promóciója már elindult, az OTP ötezer forint utólagos visszatérítést kínál a TBSZ-t hosszabbítóknak és az új számlát nyitóknak. A 15 százalékos árfolyamnyereség-, kamat- és osztalékadó elfelejtésére buzdítja ügyfeleit a KBC Equitas, amely tízezer forintos kereskedésidíj-kedvezményt kínál a TBSZ-ügyfeleknek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.