BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lemaradók voltak a fejlődő piacok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A fejlődő részvénypiacok az idei évben 10 százalékponttal teljesítettek alul a fejlett részvénypiacokhoz képest, és ötéves visszatekintésben 20 százalékponttal maradtak le a fejlett piaci teljesítményektől. A két régió együtt mozgásában 2018 elejétől tapasztalható erősebb divergencia. Tavaly év elején, az Egyesült Államok és Kína közti kereskedelmi konfliktus kiéleződésével megnőtt annak az esélye, hogy a vámtarifa-emelések tovább fékezik az egyébként magától is lassuló kínai növekedés ütemét.

Az MSCI fejlődő piaci index kapitalizációjának több mint 30 százalékát adó kínai piac gyenge teljesítménye húzta le a régiós indexet. Dolláralapon a kínai Shanghai Composite tőzsdeindex 2014 végétől osztalékhozammal együtt csaknem 6,50 százalékos csökkenésben van, míg az amerikai S&P 500 index, szintén osztalékokkal számolva, több mint 70 százalékos teljesítményt ért el öt év alatt. A fejlett piacoktól való lemaradásban – összefüggésben a felerősödő globális kockázatokkal és a romló világgazdasági kilátásokkal – a dollár erősödése is szerepet játszott, öt év alatt a kínai jüan 10 százalékkal értékelődött le a dollárral szemben.

2019 végéhez közeledve az amerikai–kínai kereskedelmi megállapodás első fázisának megkötésével enyhültek a tőkepiaci aggodalmak, és a világgazdasági kilátások szempontjából is biztató, hogy a korábban bejelentett, kínai termékekkel szembeni vámemeléseket nem léptették hatályba. Várhatóan a konjunktúrakilátásokban is jelentkezhet a kereskedelmi helyzet normalizálódása.

A 2018-as korrekciót követő idei év első felére jellemző sávkereskedés után fordulatra, akár kitörésre utaló jelek mutatkozhatnak a feltörekvő részvénypiaci index trendjében. Amennyiben ez a makrogazdasági mutatók javulásából is megerősítést nyer, úgy a fejlődő piaci és ezen belül a kínai részvények számára is kedvezőbben alakulhat a 2020-as év. A kereskedelmi háborúval kapcsolatos kockázatok azonban bármikor újra felerősödhetnek, mivel jövőre elnökválasztást tartanak az USA-ban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.