BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Öt évre szóló stratégiát hirdetett a Hyundai

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A következő öt évben 52 milliárd dollárt költ a Hyundai autóipari beruházásokra a tegnap ismertetett stratégiai programja szerint. Az összeg harmadát az elektromos és önvezető

autók fejlesztésére és a gyártáshoz szükséges feltételek megteremtésére fordítják – írja a Reuters. Az utóbbi évek beruházási keretét ezzel a másfélszeresére emelik. Forrásként szolgálhat az a 28,9 milliárd dollár, amelyet 2022-ig a járműgyártás alapanyagain akarnak megspórolni. Azt nem közölték, hogy ezt a bődületesen nagy összeget hogyan számolták ki.

Érdekesség, hogy repülő autójuk sorozatgyártását előbb látják megvalósíthatónak, mint az önvezető járművükét, ezt maga Euisun Chung alelnök erősítette meg. Ambiciózus az a céljuk is, hogy 670 ezer darabos kapacitásukkal 2025-re a világ három legnagyobb elektromosautó-gyártója közé kerüljenek. Akkor évente 110 ezer üzemanyagcellás jármű hagyja majd el a Hyundai gyártósorait. A stratégiát lanyha optimizmussal, 2 százalékos erősödéssel nyugtázta a dél-koreai gyártó árfolyama. Elemzők szerint a célok szépek, a számok tetszetősek, de nagy kérdés, hogy mennyi valósul meg belőlük. A Kiával egy csoportot alkotó, de tőle függetlenül működő Hyundai ugyanis az utóbbi években számos negatív meglepetéssel szolgált, amerikai exportja esett, a modellpalettája elöregedett.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.