BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bírságot rótt ki a 4iG-re az MNB

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A 4iG és a Magyar Telekom is hibázott a T-Systems Zrt. adásvételének a meghiúsulásakor, a jelek szerint nem igazán tudták helyesen kezelni a bennfentes információkat.

A 4iG és a Magyar Telekom is megsértette a piaci visszaélésekről szóló európai uniós rendelet (MAR) bennfentes információkkal kapcsolatos rendelkezéseit, amikor a T-Systems Magyarország Zrt. adásvétele meghiúsult – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tegnap publikált közleményéből.

A 4iG követte el a nagyobb hibát, hiszen már azt is tévesen határozta meg, hogy valójában mikor keletkezett az ügylet lezárására vonatkozó bennfentes információ, ennek következtében pedig jogsértően állította össze a bennfentes személyek listáját is. A Magyar Nemzeti Bank ezért felügyeleti hatáskörében eljárva 5 millió forint bírságot is kiszabott a 4iG-re, másrészt a tech cégnek ismételten – de most már helyesen – el kell készítenie a bennfentesek jegyzékét, és azt a jegybanknak is meg kell küldenie. Az MNB arra is felszólította a társaságot, hogy a jövőben is mindenkor feleljen meg ezen kötelezettségének.

A döntés kapcsán a Nemzeti Bank hangsúlyozta, hogy a bennfentesek jegyzéke egy olyan, a tőkepiac integritását védő eszköz, amely egyrészt az MNB piaci visszaélésekkel kapcsolatos vizsgálatainak lefolytatásához elengedhetetlen, másrészt a kibocsátók, illetve a nevükben vagy javukra eljáró személyek is felhasználhatják a bennfentes információ áramlásának ellenőrzésére. A jegyzék segíti a kibocsátók titoktartási kötelezettségnek való megfelelését is.

Az MNB a Magyar Telekom esetében azt állapította meg, hogy bár a bennfentes információ keletkezésének időpontját a 4iG-vel szemben helyesen határozta meg, ugyanakkor a jegybanknak küldött értesítésében nem indokolta meg megfelelően, hogy valóban fennálltak-e a bennfentes információ késleltetett közzétételének feltételei. A központi bank ezért arra kötelezte a Telekomot, hogy a T-Systems-tranzakció lezárultához kötődő bennfentes információ közzétételének a késleltetését jogszerűen indokolja meg, és ezt rendkívüli adatszolgáltatás keretében küldje meg neki. Egyúttal megtiltotta a cégnek, hogy bármikor ismételten megsértse az információk közlésének késleltetésére vonatkozó jogszabályi passzusokat.

Az MNB azzal indokolta az intézkedést, hogy a bennfentes kereskedelem és a befektetők félrevezetésének elkerülése végett alapvető fontosságú, hogy a kibocsátók a bennfentes információkról a lehető leghamarabb tájékoztassák a nyilvánosságot. A befektetők és a befektetői döntések védelmében különösen lényeges, hogy egy – főképp a kibocsátó korábbi közzétételeitől lényegesen eltérő tartalmú – bennfentes információt mikor tesznek közzé.

A Telekom ex-vezérigazgatója is beszállt a Cybergbe

A társaság menedzsmentje Nyúl Sándor után Christopher Mattheisennel is megállapodott, hogy az igazgatótanács tagjaként segítse a Cyberg fejlődését, nemzetközi terjeszkedését. Az ismert amerikai szakember 2019 óta a Microsoft Magyarország ügyvezetője, előtte 19 évet töltött a Magyar Telekomnál, 12 évet vezérigazgatói pozícióban. A társaság közgyűlése a következő ülésén szavazhat a kinevezésre vonatkozó előterjesztésről. Christopher Mattheisen kisebbségi részvénycsomagot is vásárol a társaságban. | vg

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.