BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kiemelkedett a mezőnyből a BUX

Az előző napi csökkenést követően egy százalék feletti erősödéssel zárt és 44 600 pont környékére kapaszkodott vissza tegnap a pesti tőzsde vezető részvényindexe, a BUX. A hazai börze ezzel felülteljesítette európai társait, tőlünk nyugatra zömében fél százalék körüli mínuszban álltak meg a vezető indexek. A magyar blue chipek a minimális gyengülés után 6695 forinton záró Richter kivételével erősödtek. A Mol a keddi 4 százalék körüli esés után 1,8 százalékkal került feljebb, és így 2748 forinton távozott a parkettről. Az OTP befektetői hasonló, 1,5 százalékos plusznak örülhettek a nap végén, a bankpapír kurzusa ezzel 14 550 forinton zárt. A Magyar Telekom 0,7 százalékkal került feljebb, a távközlési cég részvényei nyolc hónap után zártak újra 460 forint felett. A kispapírok közül a SET Group 10 százalékos ralival örvendeztette meg befektetőit, míg a Kulcs-Soft árfolyama 8,5 százalékot zuhant. A forint csatát vesztett az euróval és a dollárral szemben is, az európai devizát 336,2 forinton, az amerikai fizetőeszközt pedig 303,2 forinton jegyezték az európai piaczáráskor.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.