Pénz- és tőkepiac

Már lehet jelentkezni a BÉT Részvényfutam idei fordulójára

A BÉT felajánlásával több százezer forint összértékű díjakat nyerhetnek a legjobban teljesítő részvényfutamosok.

Elindult a jelentkezés a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Pénziránytű Alapítvány közös online tőzsdejátéka, a BÉT Részvényfutam idei fordulójára.

A BÉT hétfői közleménye szerint a március 2-án induló négyhetes versenyben a 9-14. osztályos, 14. évüket betöltött középiskolások, illetve szüleik és tanáraik tehetik próbára tőzsdei befektetési képességeiket.

Az online tőzsdejáték keretében az indulók fejenként 2 millió forint virtuális tőkével valós időben, valós árfolyamok mellett kereskedhetnek a BÉT-en elérhető termékekkel, a játék 20 kereskedési napig, március 27-ig tart.

A befektetésre szánt tőke növelhető a napi három, a tudásanyag bővítését szolgáló kvízkérdésekre adott helyes válaszokkal. A kvízkérdések megválaszolásához a BÉT honlapján letölthető ABC, a Pénziránytű Alapítvány befektetői tudatossághoz kapcsolódó diasorai, valamint az Iránytű a pénzügyekhez című tankönyve is segítséget nyújtanak.

Fotó: BÉT

A BÉT felajánlásával több százezer forint összértékű díjakat nyerhetnek a legjobban teljesítő részvényfutamosok. A játék végén a három legmagasabb értékű portfóliót elérő diákot, valamint a legmagasabb értékű portfólióval rendelkező tanár és szülő játékost díjazza a tőzsde. Emellett minden játékhét végén az adott héten a legnagyobb portfóliónövekedést elérő játékos is jutalmat kap. A Pénziránytű Alapítvány ezen felül további, több mint 400 ezer forint összértékű különdíjakat ajánl fel a játék során az iskolahálózatához kapcsolódó, legjobban szereplő diákoknak és tanároknak, valamint a legaktívabb iskoláknak.

A BÉT Részvényfutamot a játékosok a ITT érhetik el.

Pénziránytű Alapítvány BÉT tőzsde
Kapcsolódó cikkek