BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Beszakadt az olaj ára, óriási esések Ázsiában

Közel harmadával csökkent a kőolaj világpiaci ára hétfőn.

Meredeken, közel harmadával csökkent a kőolaj világpiaci ára hétfőn a határidős jegyzésekben annak nyomán, hogy Szaúd-Arábia csökkentette az árakat, és bejelentette, hogy jelentősen növeli, napi 10 millió hordó fölé, nyersolajkitermelését áprilisban.

  • Az északi-tengeri Brent eddigi napi mélypontján a decemberi szállítású Brent 30,93 százalékos mínuszban, 31,27 dolláron,
  • a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) pedig 33,77 százalékos veszteségben, 27,34 dolláron forgott.
  • Fotó: AFP

    Közép-európai idő szerint reggel fél nyolc körül

  • a Brent 33,31 dolláron, 26,42 százalékos mínuszban,
  • a WTI pedig 29,50 dolláron, 28,54 százalékos veszteségben állt.
  • A Brent árának alakulása az elmúlt fél évben
    Fotó: TradingView

    Szaúd-Arábia azután indított árháborút, hogy múlt hét pénteken kudarcba fulladt a nagy olajexportáló országok szakminisztereinek egyeztetése. Oroszország nem támogatta a kitermelés még erősebb visszafogását a koronavírus-járványnak a keresletre és ezáltal az árakra gyakorolt negatív hatásainak kivédésére, amire válaszul a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) felmondta a kitermelést korlátozó megállapodást.

    Óriási mínuszok az ázsiai tőzsdéken

    Ázsia és a csendes-óceáni térség tőzsdéin súlyos veszteségekben zártak az indexek hétfőn. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 4,61 százalékkal 490,26 pontra süllyedt.

    A vezető tőzsdeindexek közül

  • Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 5,38 százalékos,
  • az ausztráliai S&P/ASX 200 7,33 százalékos,
  • a dél-koreai Kospi pedig 4,19 százalékos,
  • míg sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 3,01 százalékos
  • veszteségben fejezte be a kereskedést.

    8 óra után kevéssel

  • az Asia Dow 4,78 százalékos,
  • míg a hongkongi tőzsde 3,78 százalékos
  • mínuszban állt.

    Európa is nagy eséseknek néz elébe

    Meredek, 5 százalékot meghaladó csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok hétfőn, miután

    a pánikba esett befektetők fejvesztve menekülnek a kötvényekbe, hogy ellensúlyozzák a koronavírus-járvány gazdaságra mért csapásának hatásait.

    Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 406 ponttal, 6,3 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 655 ponttal, 5,7 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 315 ponttal, 6,1 százalékkal eshet a nyitásban.

    Államkötvények és jen

    A 30 éves amerikai államkötvények hozama 1 százalék alá süllyedt, mivel a befektetők elkezdtek beárazni egy újabb kamatcsökkentést. A várakozások szerint az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve nyíltpiaci bizottsága legalább 75 bázisponttal vágja vissza az irányadó kamatot március 17-18-i ülésén a múlt héten végrehajtott 50 bázispontos rendkívüli kamatcsökkentés után.

    A biztonságos menedéknek számító japán jen jelentősen erősödött a nemzetközi bankközi devizapiacon, míg az olajárak alakulására érzékenyen reagáló feltörekvő piaci devizák, köztük az orosz rubel és a mexikói peso, zuhanórepülésre váltott.

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.