BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Négy százalék felett esett a BUX

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 4,81 százalékos csökkenéssel zárt szerdán.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1844,36 pontos, 4,81 százalékos csökkenéssel,

36 536,24 ponton

zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma kiemelkedően magas, 30 milliárd forint volt, melynek közel felét az OTP adta. A vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője korábban elmondta, hogy jelentős esések voltak a BÉT-en, a BUX közel 5 százalékkal csökkent. A legnagyobb vesztes az OTP, amely 12 ezer forint alá kerülve, közel 8 százalékos mínuszban zárt.

A Mol sem úszta meg az esést, több mint 5 százalékkal csökkenve bőven 2 ezer forint alá került, ahogy nagyot esett a Magyar Telekom is. Egyedül

a Richter tudott pluszban zárni, mintegy fél százalékot erősödött.

A vezető elemző szerint az európai piacok pozitív hangulatban nyitottak a keddi jelentős amerikai emelkedések után, de a nap folyamán teljesen megfordult a hangulat, így valószínűleg pirosban zárnak majd az európai börzék. A német DAX index 0,3 százalékos, a francia index 0,2 százalékos mínuszban volt zárás előtt.

Az amerikai tőzsdék a BÉT zárása előtt közel 4 százalékos mínuszban voltak, a keddi jó hangulat valószínűleg csak időleges volt

- mondta Török Lajos.

A várható események közül kiemelte, hogy az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön kamatdöntő ülést tart. Látszik, hogy az európai befektetők arra várnak, mit fog majd lépni az EKB, ez határozza meg a piaci hangulatot is – mondta.

Hozzátette, az olaj árának keddi emelkedése is időlegesnek tűnik, újra 3 százalékos mínuszban van az olaj jegyzése, ami részben annak tudható be, hogy kiderült, az Egyesült Államokban jóval nagyobbak a készletek, mint korábban várták. A következő napokban az olaj piacán is jelentősebb mozgásokra számítanak – mondta.

A forint piacán enyhe gyengülés látható a vezető devizákkal szemben. Az euróval szemben valószínűleg csütörtökön lesz nagyobb mozgás, ha elmarad egy kamatcsökkentés vagy egy jelentősebb döntés, akkor azért, ha pedig nem, akkor azért – vélekedett.

Szerdán is nagy utat járt be a forint, hajnalban 334 forint környékén is járt, és elment egészen 336 forintig, a BÉT zárása előtt 335,83 forinton jegyezték az euróval szemben.

  • A Mol árfolyama 106 forinttal, 5,24 százalékkal 1916 forintra csökkent, 4 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 1000 forinttal, 7,79 százalékkal 11 830 forintra esett, forgalmuk 14,6 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom 9 forinttal, 2,34 százalékkal 376 forintra gyengült, forgalma 669 millió forint volt.
  • A Richter-papírok 35 forinttal, 0,54 százalékkal 6505 forintra erősödtek, forgalmuk 9 milliárd forintot ért el.
  • A BUMIX 2820,53 ponton zárt szerdán, ez 252,12 pontos, 8,21 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
  • Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.