BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kisebb lett a kár a kártyacsalásoknál

Kissé növekedett ugyan a bankkártyás visszaélések száma a múlt év harmadik negyedében, de az okozott kárnál jelentős volt a visszaesés. A csalások legnagyobb része változatlanul az internetes műveletekhez kötődik.

Továbbra is az internetes és a határon átnyúló fizetési forgalomban fordul elő a bankkártyás visszaélések legnagyobb része – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzforgalmi statisztikáiból. A jegybank legfrissebb adatai szerint a kibocsátói oldalon 16 599 visszaélést regisztráltak 2019 harmadik negyedévében, 6,5 százalékkal – nagyjából ezerrel – többet az egy évvel korábbinál. Az okozott kár viszont érezhetően csökkent a július és szeptember közötti időszakban: 377,4 millió forintot tett ki, 7,4 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál.

A károkozás fajtáinál figyelemre méltó mozgások történtek 2018 harmadik negyedévével összehasonlítva. Az elveszett, ellopott kártyákkal a kibocsátói oldalon okozott visszaélések száma például jelentősen, 15,6 százalékkal visszaesett, és a kárérték is csaknem 23 százalékkal, 14,3 millió forintra olvadt. A hamisított kártyákkal elkövetett csalások esetszáma ezzel szemben látványosan, 37,2 százalékkal, 1041-re emelkedett. Nagyobb lett a kárérték is, a 2018 harmadik negyedévében mértnek csaknem a két és félszeresére, 81,5 millió forint közelébe ugrott. A hamisított kártyával elkövetett visszaélések számának és értékének megugrása azonban továbbra sem veszélyeztette az internetes tranzakcióknál történt visszaélések dominanciáját, bár kétségtelenül mérsékelte. A múlt év harmadik negyedében regisztrált 13 500 visszaélés 4,9 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál, a kárérték viszont majdnem a negyedével kisebb volt, 255 millió forint alá esett. Mindezek alapján az online tranzakciókhoz köthető visszaélések a kibocsátói oldalon okozott kár 67,6 százalékáért feleltek a harmadik negyedévben, míg a hamisított kártyákkal végrehajtott csalások a 21,6 százalékáért.

A határon átnyúló tranzakciók súlya változatlanul magas a bankkártyás visszaéléseknél, sőt, a harmadik negyedévben valamelyest még nőtt is 2018 azonos időszakához viszonyítva. A darabszám alapján 82,1-ről 88,6 százalékra ugrott egy év alatt a részesedésük, a kárértéknél pedig 91,1-ről 95,3 százalékra emelkedett. Az MNB adatai szerint a leírt kár legnagyobb részét változatlanul a kibocsátók és az elfogadók (leegyszerűsítve a bankok és a kereskedők) nyelik le: a harmadik negyedévben elkönyvelt összegnek mindössze 5,4 százalékát kellett a kártyabirtokosoknak viselniük.

A tavalyi harmadik negyedévben 4,9 százalékkal nőtt a visszaélések száma

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.