BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közel 10 éve nem volt ilyen jó hete a 600 legnagyobb európai vállalatnak

Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön, a kockázatvállalási hangulatot jelentősen javították azok a remények, hogy az új koronavírus-járvány hamarosan tetőzik. Ráadásul az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve ismertette a gazdaság támogatását célzó masszív, 2300 milliárd dolláros hitelprogramjának részleteit.

  • A londoni FTSE-100 mutató 2,9 százalékos,
  • a frankfurti DAX-index 2,24 százalékos,
  • a párizsi CAC-40 index pedig 1,44 százalékos
  • pluszban fejezte be a kereskedést. Milánóban 1,39 százalékkal, Madridban pedig 1,71 százalékkal emelkedett az irányadó mutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 1,75 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 1,37 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 1,46 százalékkal kúszott feljebb.

    Az előző napokhoz hasonlóan a nap nyertesei az utazási és szabadidős tevékenységgel foglalkozó vállalatok, amelyek alindexe mintegy 4 százalékkal ugrott meg. Az ágazat a héten 24,5 százalékkal tudott erősödni, de éves vesztesége még így is 36 százalékon áll.

    A hatszáz legnagyobb európai vállalat árfolyamának változását követő Stoxx Europe 600-as mutató értéke a rövidített héten – pénteken zárva tartanak a tőzsdék húsvét alkalmából – mindennap emelkedett, múlt péntekhez képest 7,4 százalékkal, 2011 óta nem volt ilyen erős hete.

    New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 1,76 százalékos, az S&P 500-as index 1,72 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,67 százalékos pluszban állt.

    Olaj, arany, deviza

    A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik azokra a reményekre, hogy a nagy olajexportáló országok meg tudnak egyezni a kitermelés csökkentéséről.

  • A júniusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,61 százalékos pluszban, 33,36 dolláron, míg
  • a májusi szállítású WTI 2,07 százalékos nyereségben, 25,61 dolláron forgott kora este, háromnegyed hat körül.
  • Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 1,93 százalékkal 1677,57 dollárra, a júniusi szállítású aranyé pedig 2,90 százalékkal 1733,30 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.

    A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,0934 dollárt adtak, 0,71 százalékkal drágult az euró.

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.