Többletköltséggel járnak az új szabályok
A Waberer’s jelenlegi működési modelljére, fuvarszerkezetére nézve nem okoz problémát az Európai Unió tagállamai által az új mobilitási csomag keretében a múlt héten elfogadott, úgynevezett kabotázsszabályozás – közölte a fuvarvállalat a Világgazdasággal. Az új szabályozás szerint egy adott ország két pontja között hét napon belül legfeljebb három szállítási műveletet végezhet egy másik tagországbéli teherautó. A Waberer’s túlnyomórészt hosszú távú – jellemzően 1000 kilométert meghaladó – fuvarokat vállal nemzetközi viszonylatban, amelyek során általában legalább egy országhatárt átlép, így az országokon belüli fuvarozás megváltozott szabályai csak nagyon kis mértékben érintik a csoport tevékenységét – tette hozzá a cég.
Az új előírások egyéb elemei viszont jelentős mértékű alkalmazkodást kívánnak meg a Waberer’stől is, hiszen azok szerint egyrészt a kamionokat legfeljebb négyhetente vissza kell juttatni a telephelyük országába, másfelől a kamionsofőrnek a kabinján kívül kell töltenie a heti minimum 45 órás pihenőidejét. E két szabály miatt a társaság szerint a kamionokat és a sofőröket gyakrabban kellene hazahozni, ami többletszállásköltséggel járna, és ezért megdrágítaná az európai fuvarozást, illetve sok esetben el is lehetetlenítené.
A módosított szabályok, ha a keleti tagállamoknak – köztük hazánknak – nem sikerül megakadályozniuk a hatályba lépésüket, egyébként is nehéz helyzetben találnák a vállalatot, hiszen a pandémiás helyzet kellős közepén, márciusban lemondott pozíciójáról Robert Ziegler vezérigazgató. A társaság irányítását átvevő korábbi gazdasági vezérigazgató-helyettes, Erdélyi Barna vezetésével felálló új menedzsment azonban – a Waberer’snél végbemenő folyamatokat figyelemmel kísérő Concorde elemzői szerint – kitart a már elhatározott intézkedések mellett, beleértve a flottacsökkentést is. A vírus terjedése ugyanakkor újabb lépéseket is szükségessé tett, ezek közé tartozik további 1200 kamion leállítása a nemzetközi fuvarozási szegmensben. Elhatározták a napi működés szempontjából szükségtelen ráfordítások megtakarítását is, és racionalizálták a munkavállalók foglalkoztatását.
Nagyot lendítene a konszern gazdálkodásán, ha a terveknek megfelelően sikerülne végre értékesítenie regionális kontrakt logisztikai üzletágát, a biztosítóját és Polish Link nevű lengyel érdekeltségét. A Concorde úgy véli, mindhárom divízió vonzó célpont lehet külső befektetők számára. A nemzetközi fuvarozási szegmens mintegy 2500 kamionja viszont rendületlenül termeli a veszteséget, noha a zuhanó üzemanyagköltségek, a hitelmoratórium, a fizetések csökkentése és a munkaerőhiány megszűnése mérsékelheti a ráfizetést. Bukta Gábor, a Concorde elemzője a fentiekre és a nemrég közzétett negyedik negyedéves jelentés számaira tekintettel felülvizsgálja a Waberer’s korábbi 1785 forintos célárát, a vételi ajánlást azonban fenntartja – derül ki a BÉT honlapjára feltöltött elemzésből. A tavalyi év utolsó három hónapjában egyébként számos pozitívumot lehetett már felfedezni. Bár a társaság bevételei 8 százalékkal visszaestek, EBITDA-ágon 40 százalékos, rendszeres nettó eredményét tekintve pedig 63 százalékos javulást ért el a csoport a megelőző év azonos időszakához mérten. Ebben kulcsszerepet játszott az újra erőre kapó RKL-üzletág és a biztosítási divízió teljesítménye.

