BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb csapás a Boeingra

K. B. | A repülőgépgyártását részlegesen szüneteltető Boeing leadta a nála készült csúcsminőségű védőmaszkok első szállítmányát – ez az egyetlen jó hír a cég háza tájáról, ahol már a 10 százalékos leépítés is szóba került a napokban. Különösen rosszul érinti a Boeingot, hogy megkezdődött a tragikus kimenetelű szerencsétlenségek miatt tavaly március óta a forgalomból kivont sikermodell, a 737 MAX megrendeléseinek tömeges lemondása. A kínai HNA csoport kötelékébe tartozó és a többi között a Hainan Airlines számára is gépeket lízingelő Avolon ugyanis felbontotta a 75 gép szállítására kötött, listaáron 8,4–9,4 milliárd dollár értékű szerződést. Piaci hírek szerint inkább négymilliárd dolláros ügyletről lehet szó, ám az is érzékeny veszteség a Boeing számára, ahogy az 50 további MAX-ra kikötött opció lemondása is. A kínaiak visszalépése érthető, partnereik 80 százaléka kérte már tőlük lízingdíjuk csökkentését. Ráadásul az Avolonnak az idei szállításokért azonnal és készpénzzel kellene fizetnie – már ha a MAX-ok visszakapják a felszállási engedélyüket. Az Avolon az Airbust sem kímélte, nála négy A330-ast mondott vissza, és hat évvel elhalasztotta a most esedékes kilenc A320-as átvételét.

A páneurópai gyártó májustól hatvanról negyvenre csökkenti legnépszerűbb utasszállítóinak, az A320 modellcsalád tagjainak a havi gyártási darabszámát a járvány következtében drasztikusan visszaeső kereslet miatt. Miután a légitársaságok és a lízingcégek tömegesen mondják le megrendeléseiket, vagy halasztják el a gépek átvételét, elemzők szerint az idén piaci értékének felét elveszítő Airbusnak ajánlatos lenne még drasztikusabb csökkentésről döntenie. A légi forgalom 38 százalékos visszaesése és az ágazat most 252 milliárd dollárosra becsült bevételkiesése miatt a társaságok a túlélésükért küzdenek, s ebben nem a flotta frissítése vagy bővítése szerepel az első helyen. Az Airbusnál nyitottak a további kapacitásszűkítésre, ám azzal érvelnek, hogy gépek ezreit kell nyugdíjazni a közeljövőben, ezek pótlása elkerülhetetlen – írja a Reuters. Az EasyJetnél pedig palotaforradalom tört ki az alapító és 30 százalékával legnagyobb részvényes Stelios Haji-Ioannou és a vezetés között, melynek eredményeként egyelőre nem mondják le a 107 Airbusról szóló 4,5 milliárd fontos megrendelésüket, de nem veszik át a 2022-ig esedékes 24 új gépet. Haji-Ioannou a terjeszkedési tervek mellett kitartó igazgatók menesztésére és rendkívüli közgyűlés összehívására is javaslatot tett.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.